Ez a nap is ugyanúgy indult, mint az előző. Halálra untam magam. A jegyzeteim Mr. De Ronsard – nál voltak. Szabadidős időtöltés gyanánt átnéztem az összes kútba esett nyomozást természetfeletti ügyekben. Semmit nem tudtam meg, ehhez hasonló eset még nem történt, egy nagy halom dosszié közé voltam beszorítva. Délkörül felhívtam Dorinát, talán itt volt a holt pontom és eddig bírtam cérnával. Vicces milyen gyerekes kicsiny a tűrő képességem.
- Hello Dorina. – mondtam fáradtan. Sokszor a hang kifejezőbb, mint az, ha az ember elkezd pofákat vágni. A vonal másik végén érzed, tudod, hogy az, akivel beszélsz fáradt nyűgös, és eleged van belőle. Telefonba meg ugyebár hiába vágsz be valamilyen pofát, nehezen látja a másik. Talán épp ez lehet az előnye? Mindig lesznek dolgok, amiken megéri majd elgondolkodni.
- Jó reggelt Sissi. Nagyon fáradt a hangod. – Dorina az egyetlen értelmes ember, legalább azt képes felismerni, hogy idegileg és agyilag nem közelítem meg egy zokni szintjét se.
- Hosszú éjszakám volt. – morogtam bele a kagylóba.
- Mit csináltál?
- Rosszat álmodtam leginkább, egyébként alváson kívül semmit. – sajna a rossz alvás időnként a szakmámmal együtt jár. Ugye nem kell részleteznem, hogy miért is? – Semmi egyéb. Szeretnék valamit kérdezni. – mondtam. Közben félre dobtam egy kicsit már megsárgult papírt, ami halk zizegéssel landolt egy szintén kopott mappa tetején. – Tudsz olyan bűncselekményről ahol látszólag nem volt bűnbak, és mégis elitéltek valakit. Csak a mágiával kapcsolatosak érdekelnek. – a mágia után kutatok... és erre is csak most döbbenek rá? Te jó ég, elment a józan eszem, de jó messzire mehetett. Bár ha már benne vagyok, akkor nem hagyhatom abba nem igaz? Ha félbe hagynám, sértené a büszkeségemet?
- Megnézem az irattárban és kifénymásolom neked. Így jó lesz?
- Igen kösz. Ja és még egy kérés át tudsz jönni ma délután hozzám? Egy kis baráti csevelyre.
- Hányra?
- Hétre.
- Az már este. – felvontam az egyik szemöldököm, bár ezt Dorina nem láthatta. Este és... Minden normális ember délután beszélget, én meg már egyébként se vagyok normális. Elmosolyodtam, ezt se láthatta, nem baj... addig jó amíg nem látja rajtam az őrület jeleit. Végül is a telefonkagylóba vigyorogni nem bűn, had érezze a másik is hogy mosolygunk mert jó kedvünk van... Azt a jó francokat. – De rendben ott leszek.
- Várlak. Ciao. – letettem a kagylót megint az első mappa után nyúltam, egy 1808-as ügy volt. Nagyon régi de ismernem kellett a bűneseteket lehet, hogy valahol megemlítették már ezt a dolgot. Táskámra néztem. Nem mintha az Árnyak könyve annyit tudott volna segíteni. De... Akkor is ott volt végső lehetőségként, és egyre inkább csábított, hogy fellapozzam, és abban keressem a megoldást a gondjaimra. Ha még azokon a lapokon, találok is valami értelmeset, a különböző tenyérjós módszereken kívül akkor sem lehet felhasználni. Hirtelen éles durranással vágódott ki az ajtó, és pattant vissza a falról. A pisztolyom csöve azonnal az ajtó irányába szegeződött. A főnököm rontott be a szobába. Összerezzentem, és talán kicsit rémült tekintettel de felpillantottam rá. Soha nem nézek így emberekre... de most szó szerint megijesztetett. Utálom, ha valaki a frászt hozza rám, ha nem a munkahelyemen lettem volna, akkor most már David nem élne. Bár szerintem ez nem lenne hátrány, se az irodának, se nekem.
- Újabb gyilkosság! Most azonnal menjen a Southwark Streetre ebben a minutumban. Mozogjon az istenit! – egyébként is én rohangáltam minden hova helyette, míg ő mindig learatta a babérokat, és Gabrielel együtt engem is a háttérbe szorított. Az arckifejezésem gyorsan váltott, és pillanat alatt olyan lett mintha valamilyen maszkot húztam volna, ami eltakarja az igazi valómat.
- Fogja be a száját, világos egy megyek magamtól, kettő nem hallok nagyot. – David halkan hörögve vette a levegőt... Láttam az arcán, hogy valami sértést akar a fejemhez vágni. Mielőtt ezt megtehette volna felpattantam az asztalomtól a vállamra vettem a fekete táskámat, és kiléptem az ajtón. Az iratokhoz tudtam jól, hogy nem nyúlhat. Nem az ő nevére voltak kiírva, ha meg valamit én elbarmolok, akkor én fizetem a kárt. De az azért még is valahogy kínos lett volna, ha meg találja azt az átkozott könyvet a táskámban. Könnyebb, ha minden hová magammal cipelhetem, még akkor is ha egy kicsi hátrányt jelent.
- Három fel lesz függesztve, ha továbbra is így beszél velem. – megtorpantam a küszöbön. Kedvem lett volna megfordulni, előhúzni a pisztolyomat, és beleüríteni David – be az egész tárat. Az tartott kordában, hogy rács mögé dugnának érte ergo pusztán csak annyit kapnék mint egy rendes emberért. Éppen ezért vetettem egy gúnyos pillantást David – re és elviharzottam a Southwark Street irányába. Majd később meg kapja úgy is ami jár neki.
A helyzet ugyanaz volt, mint az előző gyilkosságnál. Körben gyertyák, a körtől nem messze egy hulla, és Gabriel megint a megtalálót nyúzza. Milyen lírikus lettem hirtelen, fogjuk a környezetre, az ilyen halálesetek úgy is megihletnek.
- Szervusz Sissi. – mondta. – Amint látod...
- Pofa be Gabriel. – dörrentem rá. Nem szerettem, ha fölöslegesen beszél. Leguggoltam a fehér lepellel leterített hulla mellé, és felemeltem a leplet. A kerekre nyitott szemek egyenesen rám meredtek... a halál előtti utolsó döbbenet. A szája is szétnyílt, láttam a fogai, két – három rágófog hiányzott, a felső álkapcsából. A sebesülésnek látszólag nyoma sem volt. Egyszerű hét köznapi öltözék... csak a nyakába lógó pentagram nem stimmelt. Egy újabb mágus. Miért lesz felnőtt meglett emberekből, mágiahasználó, amikor alig hisznek páran a mágiában... na jó talán a pszichológusok új szemlélete, lehet az ok, hogy volt előző életünk, és hogy az kódolva van a dns molekulákban. Vagy valami hasonló doktori bla – bla aminek semmi értelme sincs. Mi lehettem én előző életemben, jobb ha nem tudom ugye? A magam részéről továbbra is kitartok az egyszer élünk elv mellett. Megrögzött katolikusi családból származok... a kezem véletlenül a táska oldalára tévedt... henye mágiával kapcsolódó fenn hanggal, de elméletileg apai ágról katolikusnak kell lennem. Lehet hogy a mágia a véremben van de ameddig nem használom, nem tudom kézzel fogható bizonyítékokkal igazolni addig nem is fogok benne hinni. Ahhoz pedig elég nagy csoda kell, hogy nekem rendes erőm legyen, és tárgyakat tudjak bűvölni.
- Miért vagy ennyire ideges?
- Az nem rád tartozik. – morogtam. Közben visszaengedtem a leplet a férfi fejére. Majd felkeltem és Gabrielhez léptem.
- Belekezdenék a Storyba utólagos engedelmeddel. – feszülten figyeltem. Tudván, hogy esetleg én is lehetek a következő áldozat, már nem halogathattam a dolgot. Jobb, ha megtalálom a tettest mi előtt mindenkit meg öl. Na jó csak azután kapom el, miután hidegre tette Mr. De Ronsardot, utána már önként és dalolva fogom elkapni. – Szóval a helyzet ugyanaz, mint Mr. Huge – nál. Sikoltozás levél az asztalon és a szomszéd a megtaláló. – ez miért nem lepett meg. Gabriel hajlamos volt a felületességre, mint mindig. És kezdett egyre inkább idegesíteni.
- Rohadt jó. – morogtam.
- De ezúttal neked is hagytak személy szerint egy üzenetet...A kezembe nyomott egy levelet. Még mindig döbbenten meredtem rá. Majd le a borítékra, amit nekem címeztek. Honnan ismer engem? Honnan tudja, hogy én nyomozok az ügyben? Kezd egyre inkább olyan lenni ez a történet, mint Hasfelmetsző Jack története. Ő is előszeretettel hagyott hátra levelet, illetve közölte a még mit sem sejtő rendőrökkel hogy hol van a holtest. De most erre nem volt szükség...
„Sissi kisasszonynak a mágus kurvájának...” – felhúztam az egyik szemöldököm. Tovább olvastam. Gyenge egy gyilkos lehet, ha ilyesmivel mer sértegetni. Az ilyenek általában mindig kis piti bűnözők. De ha ez a valaki kis piti bűnöző lett volna akkor már rég egy cellában csücsülne. – „a nagyanyja lelke nálunk van, és már alig várja, hogy maga is itt legyen, és eggyé váljanak a démonok sergeivel..”. – nem bírtam tovább olvasni. Ennyi is elég volt... Gondoltam mire céloz. Hiszen láttam a szöveg folytatását. Tiszta fejjel akartam gondolkodni, az ilyesmiken csak felkaptam a vizet. Annyit azért észre vettem, hogy túl választékos a megfogalmazás, tehát tanult emberről lehet szó, és olyanról aki tudja mi történt. Mr. Ronsard, ő tudott valamit, lehet hogy ő lenne az aki. De a saját „fajtáját” már csak nem fogja legyilkolni. Mindenesetre jobb az óvatosság.
- Dolgom van. – átfurakodtam két nagy darab zsaru között aztán ki az ajtón. Egyenesen a Waterloo Streetre mentem. Kopogtam a hetes számú ház ajtaján. Mr. De Ronsard nyitott ajtót. Egy pillanatra megdöbbentem, és majdnem hátráltam egy lépést. Csak hogy ne kelljen olyan zavaróan közelről bámulnom az arcába.
- Sissi. – mondta meglepődve. Rendben, ha már tegeződünk, akkor tegeződjünk.
- Louis beszélnünk kell. – mondtam miközben beléptem az ajtón.
- Foglalj helyet. – mondta, miközben a nappali felé intett, elég széles mozdulattal ahhoz, hogy alaposan szemügyre tudjam venni, a krémszínű inget, és a fekete öltöny nadrágot. Munkába menet zavartam meg, vagy éppen most... á az kizárt hogy ilyenkor érjen vissza a munkából. Feltéve ha dolgozik. Igen azért képes lettem volna lecsukni mert tenyérjós, a válasz igen. A nappaliba belépve lehuppantam az egyik kényelmes szintén krémszínű fotelba. Megint túl sokáig maradt a konyhában. És kihitte volna megint teát hozott. – Érzem rajtad, hogy ideges vagy... Hársfatea segít az idegeken.
- Köszönöm... – az én idegeimen lassan már semmilyen nyugtató nem fog segíteni, de azért a gesztus a lényeg, persze én meg kortyolgassam is el, nem láttam amikor készítette, és ha tett bele valamit? Elvettem a csészét, és lassan vissza is tettem az asztalra anélkül, hogy egyáltalán belekortyoltam volna. Mosolyogva oldalra dőltötte a fejét.
- Nem mérgeztem meg.
- Soha nem lehet tudni. – mintha nem is a sajátom lett volna a hangom. Mint egy kis gyermek úgy pillantottam fel Louisra, aki velem szemben ült le. Felhúzta a lábait és várta hogy mikor fogok megszólalni. Ez ilyen ruhákban cseppet sem biztosított neki úri megjelenést.
- Miért kerestél fel? – kérdezte végül, amikor már nem tudott tovább várni. Közben egy koromfekete haj tincset kifésült a homlokából, utána a figyelme töretlen maradt.
- Ha segítesz nekem egy rohadt gyilkost kézre keríteni, akkor soha többet nem foglak idiótának nevezni. Vili. Kinyírni én fogom te, csak segíts megtalálni.
- Hagy, nézzem azt a levelet, amit kaptál tőle. – odaadtam neki a levelet. Nem akartam megkérdezni, hogy honnan tud a levélről. Bár ez már most elkezdte piszkálni az agyamat, ha tud a levélről akkor, lehet hogy ő az akit keresek? Kíváncsian figyeltem, ahogy olvassa a levelet, ahogy előbb meg döbben, majd komorság és harag ül ki az arcára. Vajon akkor is megjátszotta volna magát ha ő írta, és most olvassa másodjára. Végig olvasta... Láttam hogy pipa lett mire a végére ért. Talán még is felmenthetem a vád alól? - Te végig olvastad?
- Elég volt az első két sorát elolvasnom... – vállat vontam. – Valamiért sejtettem, hogy mi van benne.
- Jobb, ha nem tudod mit írtak benne.
- Akkor?
- Segítek neked kézre keríteni a gyilkost. – végre Luis D’ Ronsard az együtt működés első szikrája.
- Apropó megint történt egy gyilkosság. Ugyan az, mint aminek a vázlatát odaadtam.
- Igen tudok róla... Gabriel... jó barátom volt. A második legerősebb utánam. De erről most ne beszéljünk. – közelebb tolta a csészét. Figyeltem ahogy a fehér ujjak, megérintik, a porcelán csésze oldalát, és kicsit eltolják a kerámia lapon. Az aranysárgás folyadék kicsi meglöttyent benne. – Tessék igyál.
- Köszönöm. – mondtam. Nem szokásom megbízni emberekben pláne nem elsőre, még másodjára sem mutatok bizalmat, de Mr. Ronsardban valamilyen szinten bíztam. Nincs mese, ő nem akart megölni, nem akarta rám hozni a frászt éppen ez zavart benne, nem tudtam nyomós indok nélkül beleüríteni egy egész tárat. Belekortyoltam a gőzölgő folyadékba, jól esett. Mintha egy hatalmas meleg takaróval tekertek volna körül. Pedig kint is meleg volt... de az a vad meleg fajta, ami neki feszül a bőrödnek. Ez a meleg más volt... kellemes volt belesüllyedni, és hagyni, hogy körül öleljen. -A jegyzeteim...
- Átnéztem őket. A hulla mindig más irányba fekszik te betájoltad ugye, hogy merre?
- Igen.
- Alex délkeleti irányban feküdt. -mondta.
- Southwark Street-i hulla pedig, délnyugatiba. De ez miért fontos?
- Figyelj. – elővett egy térképet. – Itt van a Baker Street... – bepontozta. – És itt van tőlünk nem messze a Southwark Street. – ide is tett egy pontot. – Nos a hullák fekvési iránya, Alex esetében azt mondtuk, hogy délkeleti volt.
- Igen. – bólintottam. Vonalzót húzott elő az asztal alól. Meghúzta a délkeleti vonalat, és az áthaladt a Southwark Streeten. Kezdtem kíváncsi lenni, hogy mi fog kisülni ebből a dologból. Ha most elő áll nekem a megoldással... Nem tudom, mit fogok mondani.
- Gabrielnél... – mondta. Behúzta a délnyugati irányt. – feltételezhető hogy a következő gyilkosság a Buckingham Palace Road-on fog történni, valahol. Az ezt követő pedig lehetséges, hogy a Farringdon Streeten zajlik majd. De hogyha már ezeket, a lehetséges helyszíneket összehúzzuk, akkor már van egy fél pentagramánk. Amit csúccsal nyugat felé fordítottak, úgyhogy akár honnan nézzük az ütközőpont az ott lesz ahonnan az egész kiindult. Vagyis a Baker Streeten.
- Egyébként miért fontos, hogy nyugatra mutat, az csillag?
- Nyugat a víz elem uralma alá tartozik. A nap nyugaton nyugszik, valami hanyatlóban van, és valami új fog jönni a helyére, és gyanítom, hogy az az új nem lesz valami jó.
- De ez még nem biztos.
- Sajnos nem. – mondta. – Őrséget kell szervezned. Szólok a mágusoknak, hogy minden tudásukat szedjék össze, és ők is járőrözzenek az utcákon. Így nagyobb az esélye annak, hogy az a valaki bele sétál a hálónkba. – mondta. Biccentettem... de valami nyugtalanított legbelül. Tudta, hol fognak történni a bűntények, ez oké de már nem tudtam volna feltételezni, róla, hogy ő lehet a dolgok mögött. Ha ő lett volna a gyilkos, akkor nem segített volna ennyit. Sőt nagy késsel ugrott volna a torkomnak, ennek ellenére segített.
- Jó megszervezem az őrséget a rendőrség részéről. De honnan fogjuk tudni, hogy ki kihez tartozik. – egy barátságos mosoly. Felvontam a szemöldököm. Nem tudtam mire vélni, azt hogy min mulat ilyen jól.
- Látni fogjátok, egyébként én is az utcán fogok járni, mivel a mágusokat én fogom ellenőrizni személyesen. – pislogtam párat... és már nyitottam volna a számat, hogy vitázni kezdjek. De jobbnak láttam csendben maradni. Ez már valami, a főnököm persze egyszer se bírta volna kihúzni a belét az iroda falain kívülre. Mr. Ronsard pedig megy és segít az embereinek.
- Rendben? – kérdezte, mintha csak tényleg tudni szerette volna, hogy egyet értek e vele? Egy biccentéssel jeleztem, hogy rendben van. – Egyébként meg szeretném nézni az Árnyak könyvét, ami jelenleg a táskádban van.
- Honnan?
- Nagyanyád hogy van? – jeges rémület söpört végig a szívemen. Most kezdett el tudatosodni bennem az, hogy azt a személyt vesztettem el, akit rajongva szerettem, és aki a példaképem volt...A kezembe temettem az arcom. Nem szerettem, ha azt látják, hogy sírok... nem sírtam... soha nem sírtam anyám halála óta. Eltört egyszer a lábam, ilyenkor már bárki képes lett volna levágni egy hatalmas hiszti jelenetet, én akkor se ejtettem egy könnycseppet se, hatodikos vagy hetedikes lehettem amikor tőlem két – három idősebbek elgyepáltak, teli voltam zúzódásokkal, és kék-lila foltokkal, de nem sírtam. Valamiért azt a látszatott akartam kelteni, hogy nem tud senki sem rendesen megtörni. Ez egészen eddig remekül bejött.
- Sissi... – Louis odalépett hozzám. – Sissi... csssss nyugodj meg. – letérdelt és átölelt. Meg csapott a magnólia illat, nem húzódtam el bele, kapaszkodtam a vállába.
- Annyira hiányzik. – mondtam a könnyeimmel küszködve nem akartam sírni... pláne nem Mr. Ronsard vállán. Hallottam a saját hangomon, hogy mennyire reszelőssé vált. – Ha... élne... - kezdtem rekedten, de nem bírtam végig mondani a mondatot.
- Nyugalom, most megpihen a lelke, és ujjá fog születni, ebben biztos vagyok. – mondta. – Szóval fel a fejjel... – mondta. – És ne sírj...tessék töröld meg a szemed. – egy csomag papír zsebkendőt adott a kezembe. Gyorsan megtöröltem a szemem. Elengedett és a sarkára ült. A kezébe adtam a könyvet. Belelapozott. Kíváncsian pislogtam a könyvet lapozgató Mr. Ronsardra. Mintha csak egy könyvtárost láttam volna, aki hibát keres a kezébe akadt könyvben.
- Margarett mindig a lényeget jegyezte le. Az összes démon benne van. Remek... – visszaadta a könyvet. – Ha megtudsz még valamit a halottakról, akkor szólj.
- Rendben.
- Egyébként... Hajolj egy kicsit közelebb... – intett a kezével. Közelebb hajoltam hozzá. Megfogta az arcomat két oldalról, feltérdelt, és megcsókolt. Forró volt az ajka, és puha... ha normális csaj lettem volna, akkor el sem engedem de nem voltam az. A lábamat nem tudtam megmozdítani, meg egyébként is az asztalt találtam volna el, tehát arról hogy ezért felrúgom nem sikerült volna. Felesleges fájdalmat meg nem akartam magamnak okozni. Ellöktem magamtól.
- Még is mit gondolsz magadról!? – ordítottam az arcába. – Ha még egyszer meg mersz csókolni, szitává lőlek! Remélem világos voltam? – felugrottam a fotelből. Már az ajtónál voltam, amikor utánam kiáltott.
- Sissi itt felejtetted a könyved és a jegyzeteidet. Éreztem, hogy valami nehéz csusszan a táskámba. Mintha ott állt volna mögöttem, és szabályosan belepakolta volna a táskámba az összes cuccot, ami nálam volt. Feltéptem az ajtót és kiléptem az utcára. A nap végig simított a bőrömön, és hirtelen olyan érzésem lett, hogy megsülök ebben a fekete ruhában. Fenéket kell mindig feketébe öltözni, ha gyászolok valakit.
Még visszaautóztam az irodába, aztán haza. Gondoltam, hogy majd otthon folytatom a munkát.
Ha még folytatni tudtam volna. Állandóan Louis járt a fejemben... Ha lehet most még csak jobban utáltam... Kihasználta, azt hogy magam alatt voltam. Még mindig úgy éreztem, mintha tüzes vasat nyomtak volna a számhoz... és még mindig érezném, hogy ott van az a tüzes vas. Végül olyan három óra körül szántam el magam, egy 1890-es aktával kezdtem, egy kisfiút, megtámadott egy emberforma valaki a bűnözőt nem sikerült kézre keríteni. Kinyitottam az Árnyak könyvét és megnéztem a démonok jegyzékét. Találtam is egy a leírásnak megfelelő démont. Úgy éreztem magam, mint akit fejbe vágtak. Tehát lehet hogy az a rengeteg megoldatlan ügy... mind... Nem. Az 1890 – es években még nem volt elég fejlett a technika. Addig akarok meg maradni emellett biztonságot nyújtó bástya mellett, ameddig csak lehet.
Így telt a délután. Flint ott ült az asztalom túl oldalán és a tollait felborzolva figyelte, hogy én mit csinálok. Hirtelen kitört belőle a rikoltozási kedv. Ilyenkor ajánlott füldugót tenni a fülbe. Előhúztam a pisztolyom a tokjából és az asztalra tettem, úgyhogy a papagáj jól lássa. Vannak módszerek, amik még mindig bejönnek.
- Flint csitt... – mondtam. Dühösen rá nézve. Most még elég gyorsan elhallgatott, mondom, hogy vannak módszereket, amiket szabad használni. Én csak előtérbe helyeztem azt a feltételezést, hogy tollseprűt csinálok belőle. Nem mintha elegem lenne belőle, de jobb lenne, ha befogná időnként.
Egy 1930-as eset felett görnyedtem éppen. Öt embert öltek meg ugyan ezekkel, a módszerekkel. A hullákon látszólag semmilyen sérülés nyom nem volt. És mellettük is találtak leveleket, a rendőrségnek pedig ugyanúgy halványlila gőze nem volt arról, hogy ki a tettes. De akkor találtak egy másik testet is, aminek nem volt feje, és egy csepp vér sem volt a testében. Az órám elütötte a hatot, kis híján felugrottam a kanapéról. Flint visszaröppent a helyére. Összepakoltam az aktákat az Árnyak könyvét az asztalon hagytam. Megmosakodtam egy kicsit, aztán vissza a nappaliba. Vártam Dorinára lassan negyedhét lett mertem remélni, hogy nem hozza el Louis-t mert akkor Bonassera lesz Mr. de Ronsradnak. Le kellett nyugtatnom az idegeimet ennek megoldása képen rock zenét hallgattam, és a kedvenc Stephen King könyvemet vettem magamhoz. Így vártam kb. háromnegyed órát. Amikor végre megszólalt az ajtócsengő. Az ajtó előtt kirajzolódott Dorina sziluettje. Felugrottam, és rohantam ajtót nyitni.
- Szia Sissi. – mondta egy ingatag dosszié tornyot egyensúlyozva. Fehér kötött pulóver, és kék farmer. A nyári éjszakák nem olyan hidegek mint amilyennek lenniük kellene, Dorinával így is szöges ellentétek voltunk. Az ő szőke haja és kék szeme, az én barna hajam és szemeim mellet. Világi életünkben, ellentétek voltunk.
- Gyere be. – mondtam és gyorsan elugrottam az ajtótól. Dorina letette az asztalra a dossziékat az Árnyak könyve mellé.
- Már azt hittem, hogy szét fog esni, mire ideérek. – mondta és megtörölte a homlokát. – Nos itt van minden végzés természetfeletti ügyekben, és még hoztam neked újság kivágásokat is. Így sokkal jobban tudod ellenőrizni a gyilkosságokat, nem csak a koronatanúk vallomási vannak benne. – remek jó tudni. De mint tapasztaltam a sajtó mindig túloz. Éppen ezért nem fűlött a fogam a sajtó tanulmányozásához. Bár előfordult régebben, hogy újság írók társultak be, a maffiához, hogy élőben közöljék a cikkeket. De az is mikor volt az 1930 – as évek elején. Akkor meg még más szelek fújtak.
- Ok. – mondtam. – Foglalj helyet. – Dorina lehuppant az ablaknak szemben.
- Kérsz valamit. Van teám, vizem... esetleg egy kis sütivel kombinálva? – Dorina csak elmosolyodott és nemet intett. – Jó, akkor hogy egy kicsit pihentesd az agyad, meséld el milyen volt a napod?
- Szar. Ez a rövidebb változat. A hosszabbat pedig ne is akard hallani. – morogtam. – És neked.
- Előbb téged akarlak hallani.
- Reggel azzal kezdődött, hogy fel kellett kelnem, aztán a drága, és oly mélyen tisztelt nővéreim... Levelet küldtek nekem, hogy meghalt a nagyanyám...
- Részvétem. – mondta.
- Aztán ordítoztam egy kicsit a főnökömmel. Történt egy újabb gyilkosság is.
- Ugyanolyan, mint az eddigiek? – bólintottam.
- Úgyhogy most ezen rágódok. Haza hoztam az összes mappát, amit csak találtam, az irodában az ilyen esetekről. De se előre se hátra nem haladok.
- Valamit kihagytál.
- Én? Semmit. – mondtam ártatlannak tűnő hangon.
- Louis mit mondott?
- Mondd csak te egésznap a nyomomban, voltál.
- Nem, beszéltem Louis-val. Azt mondta, hogy alkut kötöttetek, ő segít neked te, pedig kinyírod a hapit. Egyébként azt mondta, ha egy kicsit alaposabb lennél, többre is vihetnéd, mint egyszerű detektív.
- És mást nem mondott? – kérdeztem. Hogy nem mondta el, azt hogy megcsókolt. Megölöm Louist csak egy alkalmam, legyen rá. Hagyni fogom, hogy meghaljon.
- Nem. Miért valamit kihagyott...
- Nem semmit. – mondtam fáradtan. – Egyébként itt van ez a levél, tudom, hogy nem fogod elolvasni. De tudnom kellene, hogy mit jelent. – mondtam a bűntényszínhelyén talált levélre sandítva.
- A te kedvedért megpróbálom. – kivette a levelet a borítékból,
- Nem tudom pontosan, hogy mi ez. – Dorina felhúzta az egyik szemöldökét, miközben a papírlapot tanulmányozta
-A sátán betűivel írták. – vonta le a következtetést. – És még a nyelv is megegyezik. Hallgasd csak... Gyorsan végig olvasta a levelet. Még véletlenül se olvasta volna fel.
- Ennyit jelent. „Urunk Asmodeus, hozzád könyörgünk minden nap, és éjjel. Hallgasd meg könyörgésünk, és küldd el ajándékodat, hogy még a halálban is veled lehessünk.”
Hű szolgád Sylvestris.
- Asmodeus?
- Asmodeus egy sátán nem. Összesen hét ilyen van. Lucifer a kéjvágy, Belphegor a lustaság, Mammon a kapzsiság, Berzebúb a mohóság, Sátán a büszkeség, Leviathán az irigység, és Asmodeus a gyűlölet.
- Vagyis a gyűlöletet kérik ebben a levélben.
- Mondhatjuk így is.
- És ránk miért nincs hatással?
- A szövegben lehet, hogy helyenként „s” helyett „sz”-t kell ejteni.
- Ki az az elmebeteg, aki gyűlöletért imádkozik?
- Sissi a gyűlölet is hatalom akár mennyire is sajátos érzelemnek tűnik. Hatalom pedig van az emberekben is. Mi boszorkányok olyan erőt használunk, ami a jóból fakad. És nincs benne gonoszság. Bár én ezt azért nem mondanám. Hiszen a mágiával kapcsolatos dolgot a magam részéről inkább egy zsilip rendszernek tekintem. Elengedsz valamilyen energiát, ehhez ki kell nyitnod valamit, de ahhoz, hogy azt a valamit kinyisd valamit be is kell zárnod. De a fekete mágiát használók olyan erőt képviselnek, ami magából a sátánból a katolikus vallás teremtett rosszából vagy inkább a rosszakaratból fakad. Nekünk egyetlen fő törvényünk van, még, pedig az hogy ne árts. Megnézhetem azt a könyvet? – valamilyen pofát vághattam, mert Dorina elmosolyodott belepillantottam a világoskék szempárba. Na jó inkább nem kérdezem meg hogy milyen az arckifejezésem.
- Nyugodtan. – mondtam. Dorina belelapozott, már második ember lapozza végig azt a könyvet. Először Louis, most meg Dorina. Mire jó ez a nagy vizitelés.
- Itt van. – mondta. – „Wicca törvény: Te ne árts soha!”Igen pont az elején van. Nyugodtan megkérdezheted erről Louist is.
- De nem akarom megkérdezni.
- Pedig szívesen elmagyarázná. Jaj és még egyszer részvétem a nagyanyád miatt.
- Köszönöm. – hosszabb hallgatás következett. Aztán Dorina...
- És... Louis még mit mondott?
- Tudod eleinte tök normálisan viselkedett. Ajtót nyitott, teát főzött, megminden...
- Teát? – vetette közbe a kérdést Dorina.
- Mi olyan különös abban?
- Louis még soha nem szolgált ki ennyire senkit.
- Ez nem érdekel. Mindegy kielemzzük a gyilkosságokat. Aztán áttértünk egy kicsit személyesebb témára.
- Gondolom, olyan volt, mint a jég.
- Nem „kicsit” „túl” „együtt érző” volt.
- Furcsa pedig túl hűvös szokott lenni mármint nem nyilvánítja ki az érzelmeit, és nem nyilvánít véleményt. Akkor pedig Louis...
- El se kezd! – morogtam Dorina felé a szavakat.
- Szerelmes beléd. – felpillantottam a menyezett irányába. Miért engem ver így a sors. Nem követhettem el ekkora bűnt. Arany szabály nekem nincs szükségem férfiakra, és nekik sincs szükségük rám. Igaz egy nyomozó kinek is kellene. Régen megfogadtam, amikor már a sokadik férfi vágott át, hogy véget vetek ennek. A véget vetés sikerült, jelenleg is egyedül voltam, de legalább nem voltam senki rabszolgája.
- Igen... Hogyne... Én meg római pápa vagyok csak civilben.
- Gyere el egy szeánszra.
- Nem vagyok boszorkány.
- Nem tagadhatod le magad életed végéig. Ha rám hallgatsz, elfogadod, hogy boszorkány vagy és hatalmad van. Sokkal könnyebb lenne az életed.
- Vagy nehezebb.
- Csak meg kellene tanulnod bánni az erőddel.
- Nem ismerek egy jó tanítót se.
- Louis megfelelne a célnak.
- De... – kezdtem, és elakadtam a mondat közepén. Nem szerettem Louis – t az tény. Elvégre, hogy fenébe szerethetnék valakit, akivel életemben először találkozok. Persze és még hogy létezik olyan, hogy szerelem első látásra. Az is aki ki találta ezt mehet a pokolba.
- Nem, muszáj szeretned. Csak fogadd el tanítódnak. Mellette sok mindent megtudhatsz a mágiáról, és arról hogy hogyan kell használni. Hallgass rám, ha legalább az én kedvemért nem teszed meg, tedd meg a nagyanyád kedvéért. Ő büszke lenne rád. Gondolkozz el ezen. Nem, muszáj most megtenned. Várhatsz vele jelenleg az idő neked, dolgozik, próbáld meg.
- Biztos hogy nem akarsz áttéríteni.
- Mi nem élünk ezzel a szokással... – mondta. – Most még azért vagyok nyugodt, mert te kérdezted tőlem. Ha valaki más megkérdezte volna ezt annak már feje, nem lenne. – és még hogy ne árts senkinek. Elmosolyodtam, attól tarok, inkább odébb pakoltam az asztalon az árnyak könyvemet elegen tapizták már végig ma.
- Jó. Nyugi. Meg fogom próbálni. És Louis-val kapcsolatban még egy kérdés. – Dorina érdeklődve tekintett rám. – Louisnak van barátnője? – Dorina csengő hangon elnevette magát.
- Tudtom szerint nincs.
- Ne nevess rajtam. – mondtam dühösen. – Csak tudni akartam, hogy viszonyuljak ehhez az egész dologhoz.
- Aha értem... Nos vethetnék még egy pillantását az Árnyak könyvére?
- Miért van, az hogy ez a könyv mindenkit érdekel? – átadtam Dorinának a könyvet belelapozott aztán az asztalra tette.
- Szép könyv. És ahogy figyeltem hasznos is.
- Aha már amennyire egy ilyen könyv hasznos lehet. Porfogónak mindenesetre jó lesz.
- Higgy nekem.
- Jó rendben igyekezni fogok!
- Azt remélem is, a klubban számítunk rád.
- Ne vegyél nagyon komolyan. Egyáltalán nem biztos, hogy...
- Igen tudom. Csak próbáld meg. Ennyit kérek és nem többet.
- Amit megígértem azt megígértem. Nincs, visszaút a kezem meg van kötve.
- Az erődet ne tekintsd fogságnak.
- Nem fogom.
Még rengeteg mindenről beszélgettünk Dorinával, olyan dolgokról, amikről általában két rendőrségnek dolgozó barátnő beszélhet. Végül tíz körül járt, amikor elköszönt és haza ment. A fürdő felé vettem az irányt. Soha nem szoktam figyelni a tükörképemre, de most... Nem mozdult el a helyéről.
- Nem vagyok boszorkány... – morogtam dühösen az arcába.
- Nem sokat számít, hamarosan az leszel...Kár ellenkezni... – recsegte vissza.
- Nem vagyok boszorkány. – morogtam. Nem válaszolt. Könyveljük el hallucinációnak, úgy is hosszú napom volt jó? Megfürödtem és beledőltem az ágyba. Azonnal el is aludtam. Furcsa álmot láttam...
....Egy elhagyatott kőkörben álltam. Mintha valahova a múltba csúsztam volna vissza az időszámításunk. előtti időkbe. Rajtam kívül senki nem volt itt. Fekete köpenyt viseltem. Alatta pedig fekete miseinget, ami egy övvel volt körül fogva. Emellett egy kelta nyakéket. Az eget felhők borították. Aztán hűvös északi szél támadt. Ez félre söpörte a felhőket, és alóluk kikerekedett a telihold. A miseing mellrésze szétnyílt ott ahol nem volt összefűzve. A mellkasom fehér volt, mint a legfehérebb márvány. Árnyékok bukkantak fel körülöttem. Kérdőn néztem körül... furcsa volt, még itt is magnólia illatot érezni. Miközben a kezemmel a pisztolyom után nyúltam volna megszámoltam, hogy hány árny van körülöttem... tizenhárman voltak fene ennyire nincs elég golyóm. A kezem ellenben csak a levegőt markolászta ott ahol a pisztoly biztonságot nyújtó szilárd agyának kellett volna lennie. A főnök az északi oldalon, egy kő trónuson ült. Nem volt más választásom, mint abba az irányba fordulni, és minden védelem nélkül várni, hogy mit fog most velem csinálni.
- Veronica d’Sylvian. – mondta. – Lépj elénk. – tettem egy lépést a kör közepe felé. Éreztem, hogyan lüktet az erő a körben. Ijesztő volt. Mintha tömör testen próbáltam volna keresztül hatolni. Szinte éreztem ahogy az energia sercegve csapódik le a bőrömön. – Boszorkánnyá szeretnél lenni?
- Igen. – mi én nem... én nem... hogy mondhattam ilyet. A csuklya alatt megvillant egy ezüstszín szempár... talán tudta, hogy hazudok. Nem hiszem, vagy ha igen akkor meg ez van. Lehajtottam a fejem. Arra döbbentem, rá hogy van egy részem, amely sóvárog arra, hogy boszorkánnyá válhasson. Nagyanyám se volt ronda és bibircsókos... sőt kedves asszony volt. Újfent fel pillantottam, és most teljes beleegyezéssel bólintottam.
- Vállalod az ezzel járó felelősséget? – kérdezte az öreg.
- Igen vállalom. – az öreg valamit kántálni kezdett valamilyen ismeretlen nyelven. Aztán váratlanul újraérthető nyelven kezdett el beszélni.
- Louis de Ronsard. Lépj be a körbe. – két csuklyás alak érkezett. Az egyik megállt a körön kívüli a másik belépett a körbe.
- Szólítottál... – mondta és meghajolt. – Hát eljöttem.
- Veronica d’Sylvian tanítójának téged jelöllek... de ne feledd az időd egy év és egy nap.
Az álmom szinte pillanatok alatt foszlott szét. Arra ébredtem, hogy a nap a szemembe süt.
- Kurva életbe...- morogtam. Nehezen feltápászkodtam, és elindultam a nappali irányába. Ide is besütött a nap. Flint röppent oda hozzám. A konyhába mentünk. Kapott egy negyed zöld almát. Ezzel vissza is röppent a rúdjára. Feketekávét főztem magamnak a lehető legerősebbet. Melegítőt vettem magamra és edző cipőt, húztam a lábamra. Szerettem a reggeli levegőt, és most még alig nyüzsögtek az emberek a Tower környékén. Négyszer körül kocogtam a háztömböt, aztán szintén futva haza indultam. Nagy a teljesítő képességem, de ha rossz fiúkkal, kerülsz szembe erre is szükség, van nem csak a bájos mosolyodra, és a stukkerre a kezedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése