Dark Chest of Wonders

Dark Chest of Wonders

Prológus

A pentagram a földön magába zárta a gólemet. Körülötte fekete csuklyás alakok ácsorogtak. Ezüst álarcok villantak fel a sápadt lángú gyertyák fényében. A kivágásból elővillanó szemek némán bámulták az őrjöngő démont. De vajon tényleg emberi arcokat rejtettek a maszkok? Vagy csak az álarc miatt hittük azt, hogy emberek.

A falakról láncok és bőrszíjak csüngtek a föld felé. A sápadt lánggal égő gyertyáknak csak a fele maradt meg, ahogy a mágikus körből kicsapó energia szélvészként végig száguldott a szobán.

A kört megnyitották. Az egyetlen fekete maszkos csuklyás állt a kör határ mezsgyéjénél. A gólem a kapu felé lendült vesztére... A vérfoltos athame a testébe mártódott, ahogy neki akart rontani a kapuban álló alaknak. A fekete maszk alól elővillanó ádáz gyilkos tekintet hidegen nézett a gólemre. A penge magába itta a démonikus erőt, a gólem megdermedt és eddig oly emberszínű bőre földbarnára váltott. A művelet befejezéseként a test bomlani kezdett... De nem úgy, mint a halandó testek... Finom porréteg szállingózott a padló felé és a gólemre később egy kupac hamu emlékeztetett a vértől és hamutól mocskos köveken.

Több ezer kilométerre innen egy erdő mélyén fekvő kastélyban egy asszony vajúdott. A verejték hófehér gyöngyként pergett végig arcán és homlokán. Szürke szemeiben fájdalom csillogott... Réz vörös haja kócosan terült szét a párnán.

A lepleket beáradó október végi szél susogtatta meg az ágy körül. A nő torkából sikoly szárnyalt a néma szoba mennyezete felé.

- Már nem sokára megszületik... Ne aggódj... – a barátságos hang egy nőtől érkezett, aki az asszony mellett állt.

Pár perccel később az anya feje hátra hanyatlott a hófehér párnán, ahogy a gyermek hangja felsírt a szobában.

1.

Az eső szakadt Nathva város utcáira. Az autók némán ácsorogtak a planel házak előtt, mindenki aki csak tehette behúzódott a házába az eső elől.

Nathva néptelensége éjszakánként kísérteties volt. Az éjféli utcákon nem sétált egy árnyék sem, egy halandó sem. Nappal ellenben zajlott a szokott városi élet.

Hogy mi tette ezt a várost kísértetiessé? Arról rengeteget lehetet volna beszélni, sokan talán azt gondolják, hogy szörnyek démonok, és vérfarkasok laktak a város alatt talán igaz volt. A vámpírok lassan kipusztultak. Legnagyobb vezetőik örök álomra hajtották fejüket. A vérfarkasok falkái a hideg északi területekre vándoroltak. De hát ha nem élt itt egyetlen szörny se akkor azt gondolhatnánk, hogy alaptalan ez a meghatározás... nos én szörnyekről beszéltem... nem pedig más paranormális jelenségekről. Már pedig ez utóbbi események városa volt Nathva városa.

De térjünk vissza a kihalt városba. A némaságot csak az eső bús ezüstös csengése zavarja. A Fáraók utcájában ellenben mintha valami megmozdult volna. Egy árnyék iramodott végig a fekete utcán fekete esernyőt szorongatva a kezében. A lába toccsanva csapódott a lucskos fekete aszfalthoz. Fekete bőrkabátját teljesen eláztatta az eső. Átrohant egy zebrán, majd a Márvány Tér hófehér területére lépett. Hidege hagyták a szökőkút kinyújtott nyelvű ördögei, és lidércei. Tovább rohant. Lélegzet vételei nyomán fehér köd gomolyok törtek ki a sötétségbe és foszlottak szét a semmibe.

Nem messze előtte felmagasodott az egyetem fehér tömege, fekete kovácsoltvas kapujával, és halványan pislákoló fénnyel a porta ablakában. Egy pillanatra megállt, és egy névjegy kártyának tűnő valamit húzott elő a zsebéből. Majd megint rohanni kezdett az épület felé. Becsúszva lefékezett a porta előtt. A portás álmosan feléje fordult, a képébe nyomott igazolványra nézett, majd még mindig unott arccal megnyomott egy gombot. A vasrácsos ajtó félre húzódott, és utat engedett az éjszakai jövevénynek.

Az árnyhoz tartozó arc csak a benti lámpák fényében kapta vissza halvány színeit. Az ernyőt fehér kezek csukták össze. Az esernyő ötlete már használója szemében is ostobaságnak tűnt, mivel a vasút állomástól idáig rohanva teljesen leizzadt, arcán a verejtékcseppekbe esőcseppek vegyültek. Arca kicsit kipirosodott a rengeteg futástól. Vörös haja megtépázottan lógott, tépett keretbe foglalva arcát. A szürke szemek kíváncsian végig siklottak a termen. Puritánul egyszerű belsőtér jellemezte a Nathva – i Paranormál Központ, Egyetem – Kollégium illetve Könyvtár hatalmas tömegét. Az intézményt pedig természetesen, nem a paranormális jelenségek kutatására, hanem azok előidézésére használták, továbbá a legnagyobb mértékben metafizikával foglalkoztak. Egy ilyen intézménynek pedig egyértelmű, hogy csak boszorkánymesterek lehetnek a vezetőik. De térjünk vissza a diákunkra.

Lassan elindult felfelé az egyik lépcsősoron, a bőrkabát ellenére minden ruhadarabjából csavarni lehetett a vizet. Most már lassan kifújta magát, és nyugodtabb léptekkel emelkedett egyre feljebb... Végül ráfordult a kollégiumi folyosóra. Itt csak minden harmadik lámpa égett halovány fényt vetve a fekete köveken végig kopogó árnyra. A lány megállt a tizenhármas ajtó előtt, és valamelyik zsebében kotorászni kezdett a szoba kulcsa után. A dermedt csend körül vette. Lassan felemelte a fejét, keze megállt a zsebében, mindkét irányba körül nézett a neonfénnyel megvilágított folyosón. Kellemetlen érzés áradt szét a tagjaiban, valaki más is kellett hogy legyen a folyosón. De a félhomályban nem látott senkit, egyik oldalon se. A pupilla hirtelen tágulni kezdett a szemében. Lassan megrázta a fejét. Nem... nem semmi sincs itt, de ezzel hatodik érzékét nem tudta békés álomba ringatni. Ahogy megint a kulcs után kezdett kutatni, újra úgy érezte, feláll a tarkóján a haja, vagy mintha a hátát és a karját egyszerre csiklandozta volna valamilyen érzés. Az erei kellemetlenül nagyra tágultak, és az adrenalin szintje is növekedni kezdett a szervezetében ez a szimpatikus idegrendszeri működés egyik jele volt.

A folyosó másik végén kialudt az egyik lámpa. A másik irányba kapta a fejét és ott is látott egy sápadt fényt kialudni... aztán jött a következő, és a sötétség egyre gyorsabban terjedt felé. Vékony sápadt ujjai végre beleakadtak a kulcsba... gyors mozdulatokkal kihúzta a zsebéből, és zárba lökte... már csak négy lámpa világította meg a folyosót... A zár megnyugtatóan hatalmasat kattant... még három neon színű gömb volt hátra... belökte az ajtót... kettő... Ahogy az ajtó becsukódott mögötte elaludt a folyosón az utolsó lámpa is.