Hogyan raboljunk el Shinigamikat

„Hogyan raboljunk el Shinigamikat
//és hogyan azonosítsuk melyiket is raboltuk el//”

~A megírása Lilith ötlete volt... Én csak a szenvedő alany vagyok, aki ezeket papírra veti, és kialakítja... ne az én fejemet csapjátok le jó!!?.~

Fandom: Bleach
Korhatár: Ez még ki fog alakulni.
Megjegyzés1: Egy lelkileg teljesen ki voltam bukva amikor elkezdtem. Kettő ilyenkor jó ha egy kész álomvilágba menekülhet az ember. Három az előbb nem számolni tanultam :P
Megjegyzés2: Szóval a szereplők, vannak akik saját(Karen, Shade, Karmin, Ikhal... észre fogjátok venni a többieket is) és vannak akik eleve a Bleach-ben mint mangában voltak benne (ld: Byakuya, Renji és a többiek) Ezen utóbbiak most szeretném közölni, hogy NEM én találtam ki őket (legnagyobb bánatomra)

Okt. 31. délután – Gh. – idő szerint du.:16:00

„Halottak napja. Az a nap, amelyen halottainkra emlékezünk. Furcsa kifejezés a definíciója pedig még furcsább. A boszorkány hagyomány szerint ilyenkor a legvékonyabb a világokat elválasztó hártya, és a szellemek is és mi is átléphetünk, rajta ha akarunk. Leginkább azokat nevezzük halottainknak, akik még életükben haltak meg, és akikre még haláluk előttről emlékszünk. Valójában már rengeteg szerettünk halt meg már előttük is... a legtöbb ember róluk nem emlékezik meg. Pedig ők is szeretnék, hogy ha néha napján...
- Susan vacsora!
- Pillanat! – félig hátra fordulva pillantok anyám zöld szemeibe.
- Mit írsz? – hangos puffanás mely jelzi, hogy épp most csuktam be a Tükör Könyvet.
- Semmit. – morogtam a „könyv” vagy inkább a naplófölé csúsztatva a kezem.
- Egyébként se tudnám elolvasni.
- Akkor sem írtam semmi olyat, ami érdekelne! Egyébként is mondtam, hogy mindjárt megyek.
- Még egyszer ne keljen fel jönnöm!
- Értettem anya.
Hangos ajtócsukódás. Mély levegő és lassan kifúj... Egyszerű mozdulattal megint kinyitom a Tükör Könyvet, hogy befejezzem azt a mondatot. De az anyámmal folytatott párbeszéd után, mindent elfelejtettem. Szemöldök ráncolva olvasom vissza a bejegyzést... „néha napján”révedezve kipillantok az október végi tájra... Pontosabban arra a tájra, ami a szemem elé tárulna, ha más házak nem takarnák el a kilátást. Pár percnyi tűnődés... Majd a tollal a kezemben megint a papír fölé hajolok.
„Remélem, ha ma éjjel meghalok, akik utánam jönnek emlékezni fognak rám”
Csendes félig-meddig halk sóhaj. Majd gyors talpra ugrás az asztaltól, hogy végre eltöltsem eddig életem talán utolsó vacsoráját. Ha minden, amit Karen az utóbbi időben kiderített igaz, akkor nagy valószínűséggel emberként ez az utolsó éjszakám.