Telihold

Susan Winter

Telihold

1.fejezet

Sabin a gázlámpák fényében állt. Talpig feketében. A fekete bőrkabát meg sem rezdült, rajta ahogy elhaladt mellette néhány kocsi. Mindig is szeretett trükközni. Épp hogy egy évszázada ismertem. És nem épp a legkellemesebb emlékek kötöttek össze minket. Körülötte az utcán halandók nyüzsögtek az egész utca egész szélességében. A szemem sarkából figyeltem. Tudtam, hogy rám vár. Én pedig a sötétben vártam, hogy ő is lépjen. Persze mindig el tudtam bújni úgy előle, hogy ne vegyen észre, imádtam ezt a bújócskát... Meg persze szerettem rá a szívbajt hozni. Bár mióta alfa lett... Fennkölt, egoista baromnak tartottam.

Kiléptem az árnyak takarásából. Már semmi értelme sem volt tovább várnia, meg láttam a villogó csoki barna szemeken, hogy hiába is bujkálnék tovább kiszúrt az árnyak között. Ahogy léptem a kabátom holló szárnyként libbent mögöttem. Olyan volt mintha éjfekete palástot viselnék, szerettem azokat a palástokat nagyon jó volt bennük járkálni de, hát egyszer minden kornak leáldozik a napja. Sajnos az én korom napja is leáldozott. Elé álltam, és sokáig csak üres arccal, bámultam a szemébe, tudtam, hogy nem szereti, amikor ezt csinálom, éppen ezért csináltam.

–Miért kerestél engem? – lágy finom hang, melyet az ő ereje simán se perc alatt összeroppanthatott volna, hogy miért nem tette? Rejtély. Talán nem akarta az egóját fitogtatni? Vagy csak simán nálam nem volt arra, szükség hogy fenyegetőzzön. Volt szerencsém megtapasztalni milyen, amikor pipa, és köszönöm abból még egyszer nem kérek.

–Tudod nagyon jól. – felvontam a szemöldököm, és megint végig mértem tetőtől talpig. Nem változott semmi az uccsó beszélgetés óta. Hosszú fekete haj, hátul fekete bőrszalaggal összefogva, csoki barna szemek, olyan puhák és mélyek, amiket nem áll a halandó tekintet, legalább olyan hófehér arcbőr amilyet talán csak fiatal vámpír irigyelhet meg.

–Nem… nem tudom, de szeretném megtudni. – hehe egy null ide. Persze hogy nem voltam szőke és azért kapizsgáltam, hogy miért kutat utánam égen földön.

–Kóborló vagy…

–Igen tudom… és le akarsz vadászni… véremet akarod ontani? – apró mosolyba húzódott a szám. A legjobb vámpír haverja gyermekét, naná hogy nem ölné, meg. Kezdünk olyanok lenni, mint egy nagy és boldog család. Igen csak ebből a családból a vérfarkasokat nyugodtan ki lehetne zárni. De ami szabály az szabály, és nekik az én legnagyobb sajnálatomra, maradniuk kell.

–Nem. – lassan megrázta a fejét. Ében fekete hajtincsei táncot jártak az arca körül. Hatásos effekt is lett volna, ha fülig bele vagyok zúgva. Ekkora pechet Sabin... nem baj előbb vagy utóbb úgy is hatást gyakorol majd rám. De akkora ő már jó öreg lesz, és én? Nos ami azt illeti én is de rajtam ez nem fog látszani. Kettő – null ide. –Alkut akarok kötni. – mi a szösz, a város retteget alfája alkut akar kötni. Ezt nevezem. Megjegyzés... Alkuba eddig nem bocsátkozott, mindent a falkáért. Megértem azt is hogy miért nincs a szerencsétlen csu... farkaskámnak lupája. Egy uralkodó társ veszélyezteti a tekintélyedet, éppen ezért inkább, nem választasz magadnak uralkodó társat és passz. Így viszont mindennel hozzá fognak rohanni. Azért azon csodálkoztam, hogy Szabin még nem kapott eddig idegbajt. Jól bírja a kiképzést nyilván az én modorom, ezért nem kottyan meg neki. De őszintén, egy bundással hogyan lehet még beszélni, a lekezelő stíluson kívül?

–Farkasokkal nem alkudozok. Emlékezz csak arra, hogy járt Gabriel. –mondtam egy nyugodt mosollyal az arcomon.

–Megölted a tiltásom ellenére. – a jó emlékezőtehetség áldása. Kicsit kihúztam magam, mert miért ne.

–Nathaniel parancsára, mert veszélyes volt a klánra nézve.

–Oh! Szóval még mindig Nathanial a górétok?

–Nyald ki… –morogtam halkan. –Térj a tárgyra. Ha csak azért jöttél, hogy engem szórakoztass, akkor közlöm próbálkozásod hiába való.

–Mintha azt mondtad volna, hogy nem alkudozol farkasokkal. –Sabin egy átható pillantást intézett felém. Jól van-na bele gabalyodtam a saját horgonykötelembe, mindenkivel megesik. A szemei egy pillanatra felizzottak, ez viszont rosszat jelentett... ergo jobb lesz nekem leállnom különben, megtép egy kicsit. Terrorizálás a köbön. Attól, hogy Madamiel megtiltotta neki a gyepálást ettől neki, még nem kell, mindent betartani, szó engem, megtép egy kicsit, én meg majd kicsit kicsipkézem ordas nagyságát, és egálban leszünk. Éreztem magam körül a farkasokra oly jellemző édes illatot, és a bizsergető bűverőt, ami igazán teliholdkor teljesedett ki. Röviden megfogalmazva, ha beleüthettem volna, a fogam, olyan édes lett volna a vére, hogy minden bizonnyal sikerült volna megrészegülnöm tőle. Elég sok olyan farkasembert láttam már “életemben” mint ő. De egy se volt ennyire erős, belőle csak úgy dőlt az energia, még akkor is, ha a hold az utolsó negyedben járt. Sabin nagyon jól tudta, hogy mitől fogok neki is engedelmeskedni. Ha rám zúdítja azt a bűverőt, ami a bőre alatt lakozik. Vagy darabokra tép, vagy leblokkolja az agyam, és úgy gyilkol meg. Egy pillanatra elmosolyodott. Kérdőn pillantottam a barnás szemekbe, emberi pillantás, melynek legalján ott lakozott a szörnyeteg, az amit sokan olyan bőszen elrejtenek az álmaik mélyére. Ő sajna nem tudta elrejteni, mindenki mázlista nem lehet. Tudtam, hogy érzi a gondolataimat, éppen ezért próbáltam, vagy legalább is igyekeztem, nyugodt arcot vágni. Ha látja rajtam, hogy begazoltam, az csak annál rosszabb.

–Nem teszem, meg amit kérsz. –mondtam. A gondolatai azt susogták az agyamba, hogy lépjek szövetségre Vele. Tegyem, meg amit az elmém diktál. – Csak azt tudnám, hogy minek? Hogy nekem mi hasznom származna ebből az egészből.

–Miért nem?

–Mert Nathanial megtiltotta. – Sabin dühösen fújt egyet. – Tudod te is mennyire, vagyunk „köszönő” viszonyban veletek.

– Tudom egy ezüst golyó a szív és sayonara. – pikáns japános megfogalmazás. – De gondolod, hogy Nathanial valaha is törődni fog veled? Soha! – mondta. Hátat fordított és elment anélkül, hogy bár miben megegyeztünk volna. Ha annyira alkut akar kötni úgy is vissza, jön, ha nem akkor nem, attól hogy félig meddig Nathaniel jobb kezének számítok, még nem jelenti azt, hogy a főnököm is úgy táncol, ahogy én fütyülök, nem de?

Pillanatok alatt eltűnt a tömegben. Egyik pillanatban még láttam a derékig tekergőző göndör fekete tincseket, aztán mintha csak kámforrá vált volna. Álltam a helyemen, és a tömeget fürkésztem remélve, hogy megpillantom, ahogy felkászálódik az egyik buszra. Ő inkább a visszahúzódást hirdette és az elvegyülést az emberekkel, érdekes eddig akikről hallottam szintén hasonló műfajban, mind büszkén a tömeg elé tárta hogy mi. Sabin ennyiben volt óvatosabb... Nem éppen jó a sajtójuk, mostanában sőt soha nem volt az. Éppen ezért ő kérte meg a saját falkáját, hogy ha lehet, olvadjanak bele az emberi társadalomba. Aki nem engedelmeskedett nos azt inkább hagyjuk hogy az mit kapott.

Hirtelen ezüst golyók kezdtek záporozni körülöttem, hangosan kopogva mintha hirtelen valami viharba keveredtem volna. A kőborítást mintha lángtenger borította volna. Az apró ezüst golyók szikrát vetettek becsapódásukkor. Behúztam a nyakam, és fel pillantottam a tető irányába, elmosódott fekete alakok álltak odafent és csak úgy zúdították lefelé a golyókat. A járókelők sikoltozva menekültek. Mint űzött vad rohantam fedezéket keresni magamnak. Nem voltam annyira erős, hogy kivédjek egy ezüst golyót. Túl élni még talán, de ha egyenesen belefutok az ezüst golyók záporába, azzal csak annyit érek el, hogy megint feleslegesen kilyuggatom magam. Vagy talán csak a környezetem verte ezt a fejembe. Az egyik sötét sikátor pont alkalmas volt arra a célra, hogy felszívódjak a támadók elől. Volt nálam fegyver de ennyi támadó ellen, nem sokra mentem volna velük. Lihegve fújtam ki magam. Lemertem volna fogadni, hogy azok, akik rám lőttek Sabin farkasai voltak. Úgy rühellettem ezt a helyzetet. Pedig már párszor tényleg nagyon szépen megkértem őket hogy ne molesztáljanak. De ha szép szó ennyire nem működik náluk, akkor maradunk a durvább megoldásnál. Egy jó bürokrata, ezt azzal oldja, meg hogy ad egy fülest a másik bürokratának, hogy még egyszer ne kövessen el ilyen bakit. A pokolba a bürokráciával!

A nyirkos falon felkapaszkodtam a tetőkre, és arra mentem haza.