Yoooo!!!

Az egyik főnök is bedugja most ordas képét az ajtón. Sabin vagyok és szerencsémre, egy hétig tök egyedül és tök nyugisan eltudtam vezetgetni ezt a helyet. Sue te pedig ne nézz rám olyan morcosan, tudom hogy te is segítettél egy csomót. Éppen ezért köszönet neked is :)

Szóval mivel Louis-nk aki most nyaralni van, hátteret váltotott, még hónap elején így most én voltam a soros. Hááát látszik hogy beettem magam Sue gépének yaoi részlegébe :) Lilith meg hőzöngött miatta ezek a vámpírnők mikre nem képesek. Mert ő nem ment el Nathaniellel nyaralni, inkább itt maradt, velem... khm... akarom mondani velünk... mivel szegénykének rajtunk kell tartania a szemét. *apró mosoly* De nem eltérve a tárgytól. Blog fejlécben jelenleg - Hallwill a Crimson Spell egyik - jó képű - mágusa.

Röviden Crimson-ról... a manga egy yaoi manga, engem meg nem zavart hogy yaoi... sokat lehet belőle tanulni. Tetszik nem tetszik de sokkal jobban kihozzák belőle azt a frankót ami a kislányos csöpögős történetekből nem jön le. Vagy csak én értékeltem túl. Eddig a történet amit elolvastam:

Van egy herceg aki egy eléggé súlyos átok miatt próbál kérni segítséget, mire Hallwillhez küldik. Hallwill bele is megy a dologba, de cserébe azt a kardot kéri, ami az átkot átterjesztette Vlad hercegre(mágusunk oda van a ritkaságokért) Eleinte elfolytja magában a bestiát egy bűvös karpereccel, amit aztán Hallwill az első nála töltött éjszaka során le is szed róla, csak hogy lássa mennyire erős az átok. Vlad úrfi pedig diszkréten elkezdi szét rúgni a házat. Egészen addig amíg Hallwill meg nem szelídíti... megszelídítés alatt ugye nem kell ragoznom hogy mit is értek pontosan. És persze innentől kezdve, együtt járnak ritkaságokra vadászni, közben pedig azon dolgoznak, hogy hogyan fékezzék meg szörnyeteget, ami Vladban rejlik.
Aki kíváncsi szólj, és elkérem Sue-tól a mangát.

Bye-bye Dears csak ennyit akartam.

From Bleach

Karakterek from Bleach avagy ilyenkor fáj nagyon a szívem, hogy nem én találtam ki őket. De ez az igazság ők nem az enyémek *elmorzsol egy könnycseppet*


Kuchiki Byakuya (°_____° I like him... very like him, because, his so cold ^____^ )


Abarai Renji (Byakuya hadnagya ha Byakuya a csendes őrült akkor ő a hangos változata ugyan ennek a betegségnek)



Ukitake Jyuushiro (Hitsugaya cukros bácsija >____<)

Ichimaru Gin( avagy a Sanda Vigyorú)



Aizen Souske( sztk keretes szemüveg nélkül még szerintem jól is néz ki)


Kyouraku Shunsui (a csókos gyilkos ^_____^)


Hitsugaya Toushirou (röviden a Jeges)

Madarame Ikkaku( az átlag őrült)

Egy nyári reggel

Egy nyári reggel

//Avagy: Byakuya is my bitch//

A reggeli hideg levegő csodákat tesz az aggyal, a testtel meg még inkább. Tapasztalat, épphogy csak dereng valami az ég alján. Életemben szerettem futni... most az életemért kellett futni. Durcás fej... miért mindig engem kapnak el? Végre látom a falum határát. Remek innentől már az x méteres „rövid” távfutás kezdődik, rengeteg búvó hellyel a közelben. Jó cseresznyefára még egyszer nem vagyok hajlandó felmászni. Legutóbb is megszívtam.

Ordítás a hátam mögött rohanó seggfej részéről.

- Állj meg! Add vissza a Taichou tangáját! – sátáni vigyorral az arcomon pillantok hátra a vállam felett.

- Erre gondolsz Abarai – Kun. – közben pedig megpörgetem a mutatóujjamon a rózsaszín tangát. Majd újfent menet irányba fordulok, és rohanok tovább. Tekintve, hogy a teljes hatos osztag a nyomomban van, plusz fukutaichou alias Abarai Renji.

A reggel munkába indulókat, és kábán nézelődőket a következő látvány ébreszti: Sue – chan elviharzik a ház előtt utána egy vörös raszta hajú fazon, és utána sok fekete hajú őrült, és mindkezében kard csillog.

Befordul az utcára, és, felmászik a szomszédék kerítésén, persze miután a hangosan robogó banda, elvonult. Amint lehuppan a kapu tövébe, előbb kilihegi a lelkét, egy újabb vigyor kíséretében megint előhúzza a tangát. Egy fejrázás kíséretében visszatömködi a zsebébe és kicsit még sietős léptekkel, elindul vagy legalább is célba, veszi a konyhát.

Nagyanyja persze, a főzőfülkében készíti a reggelit, és a sercegő hangoktól szerencsére nem hallja az ajtó nyitódását. Így lábujjhegyen surranva felszambázik a szobájába, és az általános ébredési időig elő sem merészkedik a szobájából. Ettől függetlenül, még beköszön a konyhába.

- Reggelt... – mondja idült mosollyal az arcán melyből látszik, hogy majd megpukkad a röhögéstől. Majd a konyha után az emeletet veszi célba.

Épphogy becsukódik mögötte az ajtó, a tangát bedobja a párna alá, ő pedig bevágódik az ágyba lévén hulla fáradt.

Két óra múlva...

Valaki megrázza a vállam. Mély torokhangú morgás, és fordulás azonnal a másik irányba, közben pedig az egyik kezem, betúr a párna alá. Közben, meg beleakad valamibe a kezem.

~Ez meg mi a franc?~

Továbbra is a párna alatt tartott kézzel a hátamra fordulok. Alig bírom kinyitni a szemem, ám ez a művelet végül még is csak sikerül. Az első dolog amit észre veszek az valami nagy fekete keretbe foglalt fehér folt, három csíkkal.

~Mikor derkoráltam én a mennyezetet?~

Sűrű pislogás, megint csak. Lassan de biztosan tisztul a kép. Egyre inkább kezd ennek a folt mintának ember képe lenni. A gond csak annyi, hogy se nagyanyámra, se anyámra nem hasonlít.

-Hagyj aludni, nem kell suliba mennem.

Újabb erős rázás válltájékon. Még egy ilyen és lelövöm. Morogva felülök az ágyban, és elkezdem kidörzsölni az álmot a szememből. Rossz húzás mivel a tanga még mindig a kezemben van. De előbb lássuk, hogy ki az aki ma reggel meg akar halni. Pár percnyi néma csend... Eléggé hihetetlen látvány a szobám közepén álló Byakuya. Aha biztos még mindig álmodok.

- Te meg mit keresel itt? Ez meg mi? – meglengetem az arca a „ruhadarabot”

- Azt.

- Miért? Jó. Egy ez rózsaszín. Kettő nem hordok rózsaszínt. Három alapból nem hordok ilyet. – újabb sűrű pislogás. Byakuya felé sandít, majd vissza a tangára. Ezt még szám szerint háromszor. Ez egy nagyon jó álom... Nem bírom visszatartani a röhögést... nem bírom... Az ágyon való röhögő vonaglásos magán szám után nyugodtabb fejjel felülök megint az ágyban. – Egyébként tényleg lehet egy kérdésem? – biccentés. – Ha a te cuccod mégis, hogy a francba került hozzám? – sátáni félmosoly Byakuya részéről. Pár pillanattal később pedig doromboló mély hang.

- Nem akarod tudni.

- De igen.

- Hidd el, hogy nem.

- Taichou! – sikítás majd hatalmas durranás. Az ablakon pusztán annyit lehet látni, hogy egy sötétvöröses folt lefolyik róla. Mély levegő, felpillantok Byakuyára.

- Pillanat és folytathatod. – a biztonság kedvéért begyűröm a rózsaszín tangát a zsebembe. Kinyitom a terasz ajtót. Lepillantok a most már foltban elterülő Renjire.

- Épp a főnököddel próbálok tárgyalni. Egy nem zavarsz. Kettő viszonylag csendben levakarod az ablakomra általad felkent dzsuvát. Stimm? Vödröt és rongyokat találsz a hátsó udvarban, jó mulatást.

Gonosz vigyorral eltűnök a járt úton.

- Ugye nem baj, ha egy kis önkéntes munkára fogom a fukutaichou – t? – fejrázás. Szűkszavú Roukobantai taichou... biztos, hogy tudni akarom, hogyan került az a tanga hozzám? Naná. Legalább sarokba lehet valahogy szorítani. – Akkor térjünk vissza a témához. Attól tartok van mit mesélned, tehát jobb, ha leülünk. – sátáni mosollyal az arcán elhelyezkedik velem szemben. Azért annyira nem kellene vigyorognia, bár ha eddig eljött... Igen, ha éjszakára kiröppenek a fészekből az aknákat és a farkas csapdákat, feltétlenül ki kell tennem. Bár itt is kellene várárkot ásni, bár használhatom a teljes hatos osztagot. Várárokásásra tökéletes. Na majd ezután... – Tehát akkor töltsd ki a fehér foltokat az emlékezetemben.

- Most nekem lenne egy kérdésem. Szóban, vagy tegyem meg újra.? – továbbra is ártatlan mosoly. Nem még nem jött el az ideje az anyázásnak. Hol a kardom!

- Ha meg akarsz halni, akkor mutasd, ha nem akkor elég ha mondod.

- Képzelj el egy estét, kiülsz a házad teraszára csak úgy szimplán nézni a csillagokat. – eddig tök ártatlan dolgokról dumál. Felvonom a szemöldököm. Ha elrondítottam a tájképet, arra talán még emlékeznék. – Aztán egy nagy fekete valami bukkan fel tőlem jobbra... – csak megijesztettem? Na ne... Attól még senki sem dobja el a tangáját, hogy megijed.

- Tovább térj a lényegre.

- De te ezt nem akarod hallani.

- Miért nem? – angyali mosoly. Ezzel talán még pokolt is meg lehetne fagyasztani. – Szóval mondd. – nem tudom egy halál istennel, se találkoztam eddig... de nem hinném, hogy el tudnak pirulni. Byakuya – chan egyre vörösebb arcát elnézve igen.

- Eléggé közvetlen voltál.

- Mit jelent az, hogy eléggé közvetlen?

- Nagyon közvetlen. Egészen addig, amíg le nem szedted rólam azt. – a mutató ujjával a takaróra terített rózsaszín ruhadarabra bök.

- Bocs de azt nem tudom, hogy a francba szedtem le rólad? Vagy hogy hogyan jutottam el eddig? Nyugi még nem áll szándékomban megölni. – a kijelentésemmel ellentétben fel kelek az ágyról és a kezembe veszem a tőrömet. – Tehát Byakuya válaszokat várok. – dühös morgás tőlem jobbra. Renji már megint a placcról tápászkodik fel. Egy reménytelenül ügyetlen fukutaichou. Valami éles hideg dolog préselődik a torkomnak, és közvetlen közelről nézek Byakuya szürke szemeibe.

- Nem tűröm, hogy tovább oltogass. Passzold vissza a tangám és felejtsük el. – még mindig mosollyal nézek fel rá. – MÉG MINDIG MIN MERSZ VIGYOROGNI!!!

- Tudod minden embernek, van olyan pontja, ahol nagyon tud fájni egy – egy ütés.

- Nekem nincs ilyen. Én Shinigami vagyok.

- Igazán kicsi Byakuya? – láb lendít, és tökéletes pontos rúgással taichou alá rúg. A végeredmény egy a fájdalomtól ordítozó és a padlómon fetrengő Taichou. Sátáni vigyorral halászom el a közeléből a Senbonzakurát. Valamiért nem akarom darabokban végezni.

- Tudod Byakuya időnként töketlenek hittelek, de most sikerült rá cáfolnod.

- Taichou! – Renji ront be a terasz ajtón keresztül. – Még is hogy tehetted ezt? Azok után ami tegnap... – újabb lendületes rúgás ezúttal fukutaichou irányába. A legvégső eredmény: két a földön heverő Shinigami. Akkor most Abarai – kunt megszabadítjuk a „fegyverétől”. A jelenetösszegzés képpen: a lábaim előtt heverő shinigamik, egyik kezemben a Senbon másik kezemben a Zombimarou, deréktáj a gatyába tömve a rózsaszín tanga amelyre, taichou – nak nagyon szüksége lenne. Ha visszakapná, de én már látom, hogy nem fogja visszakapni. Rendben jobb láb taichou mellkasára helyez, csak könnyen nehogy valami kárt okozzunk. Még fagyosabb mosoly.

- Azért arra is kíváncsi lennék, miért nem állítottál meg... de... ha vissza akarod kapni akkor meg kell érte dolgoznod. – szemre hányó pillantás. – Mi a baj Byakuya – sama nem tetszik, hogy most én osztom a parancsokat? Ha megdolgozol érte, akkor talán visszakapod.

- Mert ha nem?

- Akkor nálam marad. – bájos mosoly taichou arcába.

- És miért kellene aggódnom, amiatt hogy nálad marad?

- Ne akard, hogy nálam maradjon.

- Rendben... – felrúgás amint látom remek ösztönző erő a számára.

- Taichou ne fogadd el!

- Renji mint már mondtam pofa be. Rendben mit kell tennünk azért, hogy szabaduljunk innen?

- Sok mindent.

Lets101 Quizzes - Fun Quiz

Azzal tudnék vitatkozni hogy szerencsés vagyok a szerelemben... de ami késik nem múlik ^____^

Lets101 Quizzes - Fun Quiz

Ajánlott legyetek velem óvatosak... ^____^

Ohayo!!!

Igen én lenni Sue. Nos nem személyzet változás történt sokkal inkább az hogy az őrültjeim egy része eltűzött nyaralni. Bár hogy a vámpírjaim hogy bírják majd a koporsóikban délben tartani a frontot arról tudnék vitatkozni velük de lényeg, hogy most egy ideig vérfarkasok vezetik a pub-ot. Nem kell tőlük megijedni, csupán lunárisan hátrányos helyzetűek, de ez van, sajna segélyt nem kapnak érte pedig akkor lenne őket hol kopasztani. Bár Sabin-t ismerve azt is elintézné hogy egy ujjal se érhessek hozzájuk. Mindegy a lényeg... még a a vérfarkasok mellé, hogy pár Shinigami-t is vendégül látunk... az én legnagyobb bánatomra, és az ő legnagyobb örömükre. Szóval 6-os osztag taichos-tól, fukutaichostól, 8-as osztag szintén zenész, 10-es osztag hasonlóképpen, 11-es és a 13-as. Istenem mi lesz itt velem??? Gyenge nő vagyok én ennyi őrülthöz, de legalább használatban vannak a koporsó nélküli szobák és remélem, Ken-chan és Ryouji jól ki fognak jönni... Sakurai-ról és Kuchiki-kun-ról nem is beszélve(lesz itt egy tálból cseresznyézés XD)
Én viszont átmenetileg búcsúzok, lévén ennyi baromnak kaját is kell csinálni, és most épp arra indulok el... ergo going to kitchen, and having a dinner.
Bye-bye (mekkora mák, hog yIchimaru nem jött^____^*)

Greed:	High
Gluttony:	High
Wrath:	High
Sloth:	Low
Envy:	Medium
Lust:	Very High
Pride:	High

The Seven Deadly Sins Quiz on 4degreez.com

Íme az én fő bűnöm... jó tudni ^____^
by Sue

Szép estét!

*Sanda félmosoly, az éppen szundizni készülő, Louis felé.*
-Csini nyaka van a mágusunknak hm? Olyan rágcsálni való... És igen Louis meg fogunk érte ölni >___< De nekem tetszik olyan szééép darkos... nem lehet hogy démon voltál előzőleg?
-Susan... kiakadásra legjobb gyógyszer... öld meg az illetőt ne tétovázz... megérdemli a halált hát legyél csak könyörtelen... tudod hogy segíteni fogunk ^____^

Az emberiség hülye az is fog maradni. Mekkora egy hülye shinigami vagyok, hogy hagyom kiborítani magam... kiborítani magam, és mi a vicc, hogy egyszerű ember borított ki. Egy egyszerű földi tahó féreg. Jó tudni nem? De jó tudni. A legkeményebb leckét már megtanultam... ne bízz emberben soha ne bízz emberben. Pedig Eve is mennyit elmondtam, mennyit mondta... és továbbra is csak reménykedtem... na igen a remény és a nekromanta.
Rendben van... most említem utoljára volt jelöltet. Nem hiszem, hogy valaha még beszélni fogok vele, nem hiszem hogy valaha még önszántamból keresni fogom. Soha de soha többet, szórakozott velem... ennyi egyszerű ok. Lehet hogy olvassa, felőlem úgy sértődik be ahogy akar, mert számomra halott... a rég eltemetett múlt egy része...
Én Susan de Winter vagyok... egymagamban egyedi, és megismételhetetlen a saját magam nemében, és nincs szükségem férfiakra, legalább is egyszerű emberi férgekre nincs...
Hja és Miki ha olvasnád, jó utat, remélem lesz baleseted, és remélem beledöglesz. ezt kívánom neked, ezt érdemled, de tudom én jobb vagyok mint te, és mindenből jobbat fogok kapni mint te. Azt teszel mondasz amit akarsz, ha későn jössz rá, akkor is sayonára... mehetsz a büdös francba, egyenesen a pokolba mert oda való vagy.

by Susan
------------------------------------------
Az emberiség tény és való hülye rajta már senki sem változtat... sajnos... viszont azért vannak benne kivételek. Ezek a kivételek a jóbarátok, akik mindig megpróbálnak az emberbe erőlt lehelni... kevesen vannak és vigyázni kell rájuk. Csupán abban reménykedek, hogy nem fognak olyan balfaszt akár férfiba akár nőbe mint amilyet én kifogtam.
Meg jegyzés a skizofrénság jó... egészen addig ameddig tudod kezelni én azt hiszem tudom kezelni... igen hinni csak a templomban kell ott se feltétlenül.

Mood: Cold
Music: Hans Zimmer - Drink Up Me Hearties

És igen ha már erre bóklászok, akkor dizájn váltok. Kép: Allisza Rose from the dark -> a kép származási helye deviantart.
Nekem így valamiért sokkal jobban tetszik, szóvla ^____^ Ezt is cseréltem. Csupán aktívan unatkoztam ^____^

by Louis

Szép Csillag fényes teliholdas estét minden erre járó léleknek, akik vették a bátorságot és ellátogattak ide hozzánk ezen a szép ám meglehetősen viharos nyári éjszakán.
A nevem Ryan Valois ma éjszakára én veszem át Ewan barátom helyét a pult mögött.
Ugyan akkor van szerencsém egy feletébb érdekes hírt közölni a nagyérdeművel. Érdekes döntés született, amiben többségében mindenki benne volt a személyzet részéről. Az ötletünk viszont a következő. Az tény és való hogy pusztán a neveink már szerepelnek itt, de úgy gondultuk - és ebben egybe hangzó a véleményünk mind annyian írunk egy rövid történetet magunkról. Arról hogy hogyan sodort minket ide a Sors, mely annyi halandó életének fonalát szövi előre, és ki hinné azt hogy az élet a halál után meg áll? Az élet igazából csak a halál után kezdődik. Ezt magam is alaposan megtanultam, hiszen azzá lettem ami vagyok, a szent éjszaka, egyik parázsló tekintetű gyermekévé.
De Hölgyeim és Uraim ne csak én beszéljek...Hiszen lehetünk még mi itt jó páran... a ma estére a vendégeim. Ne féljen hogy nem fogom majd tudni miből kifizetni a számlát, ez nálam részlet kérdés. További kellemes szórakozás, maradok őszinte halhatatlan hívük...

Ryan Valois

"Soha ne hagyj el valakit,akibe szerelmes vagy olyanért,
aki tetszik, mert ő majd elhagy valaki olyanért akibe
szerelmes. Ma este 24-kor az igazi szerelmed észreveszi,
hogy szeret! Ha nem szakítod meg a láncot, legyél
felkészülve életed legnagyobb boldogságára! Ha megszakítod,
25 éven kersztül probléma lesz a kapcsolatkal. Küld el
ezt az üzenetet 20 embernek, ha nem küldöd, 3 éven belül 13
szörnyű szerencsétlenség fog érni."

Igen... már megint megtaláltam valami értelmes ember művét, Iwiw-en. Ezt itt elnézve. Igazat adok Eve és Sue felfogásának. Érdekes állat faj az ember, és örülök hogy nem tartozok közéjük. Sue-nak is sikerült ezt nyálaznia. Egybe hangzó véleményünk ez ügyben, az hogy ettől nagyobb hülyeséget bizony keresve találhatna ki egy ember se... na jó freefórumos talán de azoknak is csak a j-rock-ra terjed ki a figyelmük... tehát agyilag elméletben nullák ahhoz, hogy egy ilyet akár rossz viccből összeüssenek. Bár Sue véleményét bírtam még. Meg jegyzés erre:
"Plusz-minusz 25 év nem oszt nem szoroz."

By Asher

Érdekes

Érdekes, ez a cím is sok mindent jelezhet. Mint például azt hogy Zsu-chanunk ma teljesen meg volt őrülve. Amikor azt mondom teljesen, azt értem alatta hogy az átlagosnál kicsit jobban. Arzen el is gondolkodott azon hogy ad neki egy enyhe nyugtatót. De sajna, Zsunkat ilyen idegi állapotban nehéz le fogni.
Nehezen de kiderítettük hogy miért is tart ott idegileg ahol... és mi is csak gratulálni tudtunk neki. Az egész egy kisebb levéllel kezdődött. Amit az egyik szerverre kapott. Annyit tartalmazott az egész csupán, hogy jó lenne, ha segítene valakinek kidíszetni egy képet... az meg ugye hagyján, hogy külföldi a fazon de lehet hogy japán... hát szegénykém, teljesen megkattant. Én csupán annyiban reménykedek, hogy estére rendbe jön szegénykém feje.
Addig is a napi ügyeletesként én gondoskodok arról hogy önök kitűnően érezzék magukat.
*Kacér kacsintás, abból a fajtából amelynél Arzen már ágyba parancsolná*
~De most szerencsére nem látja, mert a tegnapi melózás után mélyen alszik.~

By Asher

Új Friss.

Üdv az Uraknak akik ezt az oldalt böngészik, és kéz csók a hölgyeknek, akik betévednek, meghitt kis zugunkba. A nevem Jean-Louis de Ronsard. Nyugodtan hívjanak csak Louis-nak.
Pár változást szeretnék most közölni, ami nem is annyira friss, mint inkább változtatás. Lehet hogy Asher és Ryan utólag megöl, minimum megkerget érte, de újabb határozat születet.(záró jelben jegyezném meg, hogy az eddigieket se tartották be, de ezt most befogják) Szóval az új határozat leginkább ránk vonatkozik. Asher és Ryan külön bejáratú kis tag-jának tartalmát töröltem. Bocsánat még egyszer a megjegyzésért. Mivel úgy gondoltuk többen, is hogy minek nekünk, egy folytában külön-külön írnunk. Abszolút többséggel tegnap este leszavaztuk a vámpírokat, akik minden esetre amíg a nap fent van addig nem szólhatnak közbe ^____^ Innentől kezdve mindannyian, egy helyre fogunk írni, ami a személyzeti csevegőt jelenti. Amit én ezennel fel is avatok. Hiszen enyém az első bejegyzés...
Egyelőre viszlát, én magam angolosan távozok a pult mögé...

by Louis.

Éjszaka (Okt. 31.) – A. – idő szerint 23:50

A szél, mint reméltem itt jéghideg volt. Talán szellemek lehettek a közelben, igaz a tündér, és a kobold variáción se lepődtem volna meg. A kalapom még mélyebben a szemembe húztam, így az arcomra árnyék vetődött. A kardom markolata ezüstösen villan meg. Milyen jó érezni a szilárdságot, amikor az ujjaim a hideg markolat köré tekerednek. A kopott néhol rojtos farmerembe belekapaszkodik a szél, keresztül fúj rajta. Érzem, hogy fázik a lábam szára. Egy apró mosoly játszik az ajkamon, hideg van, szeretem a hideget. Olyan mintha csak a szívem tárulkozna ki a külvilág felé. Legalább olyan hűvös vagyok, mint ez az időjárás.

- Emberek, farkasok, boszik és hullák sorakozó a játékszerekért. – hátra pillantok a vállam felett. Nekem csak a már rengetegszer beígért Uzzit hozta. De most valamiért érzem nem lesz rá szükségem ezen az éjszakán elég lesz a saját erőm.

- Shade egyik halál istenen se tudunk komolyabb sebet ejteni szimpla golyóval. – Shade arcán sátáni mosoly villan fel. – Gondolod, hogy ezek sima golyók?

- Igen pontosan azt gondolom, hogy ezek csak sima golyók Shade.

- Csalódnod kell.

- Shade... mennyi az idő?

- 23 : 50.

- Ha jól hallom tíz percünk van ebben a világban. – egy kacér kacsintás irányomban Karen részéről. Kicsi farkas előbb vagy utóbb meg fogja járni, csak provokáljon továbbra is. Miért van ez? Miért nem a megszokott szertartást végzem odahaza, a tömjénfüstbe burkolózó kis zugomban? Mindenre van ésszerű magyarázat... Mindenre még erre is. Nem létezik, nem létezhet az a hely. Nincsen és kész. Felpillantottam az égre magamban fohászkodtam Rafaelhez és Mihályhoz, hogy ne történjen semmi. Majd az ima hirtelen váltott és immár Marduk istenhez szólt Modron fiához. Hogy derüljön ki az igazság. Csak a fél szememet nyitottam ki. Ikal már a fa előtt állt, és felpillantott a szélben lengedező sötét indaszerű ágakra. A szél megzörgette az elszáradt leveleket. Ugyan ez a fuvallat felborzolta Ikal haját is és belekapaszkodott a ruháiba.

- Az élet és a halál harca. Szüless, élj, halj meg és szüless meg újra. – suttogtam. Miközben az övemhez rögzítettem az athamemat[1], és a kardomat. Ikal most valamiért nem vigyorgott az arcomba.

- Nem csak ez a fa jelképezi ezt. Itt vagyok én rá. A másik talán kiváló példa. Két lábon járok, elevennek tűnök. Ám a szívem már régen megállt. – mély levegőt vett és visszafordul a fa irányába. Közelebb lépett pár lépést, mint mindig olyan volt a mozgása mintha csak valami furcsa hangtalan árnyék lenne. Persze a vámpír képességek. Jelképes irigykedés a magam részéről, én, aki egyfolytában belerúgok minden tárgyba, amikor a házban járkálok. Pár lépés és úgy torpan, meg mintha falba ütközött volna. Felvont szemöldökkel pillantok az irányába. Mi az, ami egy vámpírt megakadályoz, abban hogy oda sétáljon egy fához. Még magasabbra vont szemöldök.

-Sue... itt... itt... van egy kapu. Érzem, hogy itt mintha valami... valami energia csordulna ki ami nem a fából jön, és megállít.

- Persze Ikal. – helyeslő bólintás. – Biztos megint dili-hopp van rajtad.

- Nem vagyok őrült Sue! Gyere és érezd saját magad!

- Úgy sincs ott semmi... – morogva elindulok a fűzfa irányába. Néhány gally megérinti a vállamat, mintha csak simogatni próbálna. Mélyen a szemembe húzom a sapkámat. – Itt nincs... – mint az áramütés... Olyan valószerűtlen az egész érzés. Egy pillanat, mely talán elveszik, de nem erősödik, mintha valami nyúlós, ragadós hártya tapadna a kézfejemhez.

- Mi ez? – húzom vissza a kezem. Kémia óra tanúsága ismeretlen anyagba nem nyúlkálunk. Mekkora szerencse hogy mindig végig hallgattam a baleset védelmi órákat. Azt persze az életben nem gondoltam volna, hogy még valaha hasznosítani is fogom azokat az ismereteket.

- Mondtam, itt vezet az egyik szabad út abba a világba, és ma van Samain[2]. Ez a legvékonyabb átjárható hártya, ami a közelünkben van.

- Ikal mi lenne, ha valamivel kevesebb szexista megjegyzést rejtenél a szavaidba!

- Nem is tudom, Sue de én úgy emlékszel, hogy csak az istennő templomaiban volt megengedett a szentprostitúció.

- Shade, hol vannak azok a pisztolyok? – kérésemre már is egy Browing csusszan a markomba. A csövét pedig egyenesen, Ikal szemei közé nyomom.

- Mondd ezt még egyszer?

- Tudod Sue a pisztoly is fallikus jelkép. – kar céloz, ravasz meghúz, és egy kevés vér fröccsen a földre. Most még csak a csuklóját lőttem szét, mert félre húz ez a rohadt stukker.

- Ha nem fejezed be agyarpofa tovább, folytatom. – közvetlen közelről morgom ezt az arcába. Ikal sötétszínű szemei pedig hatalmasra kerekednek. – Mi van?

- Egy pillangó... – suttogja és a jobb vállam felé bök, inas fehér mutató ujjával. Egy nagy fekete szárny takarja el előlem a fél világot. Ekkora dögöt már régen nem láttam. Pisztoly megint céloz ezúttal az ízeltlábúra, de Ikal félúton elkapja a kezem. – Ne bántsd, ő lesz a vezetőnk.

- Ikal nem biztos, hogy ez az átjáró, itt lehet, hogy nem is tudunk átjutni. Rosszalló fejrázás, majd felpillantás a holdra. A hold mellett egy rúnára emlékeztető felhő siklik a szelek szárnyán. Egy kasza, középen maga a hold, és jobbra a madarak. A hold felett a románc, középen a hold, és alatta a gyűrűk. Nani[3]? Mi ez? Miért mindig én kapok ilyen hülye előre jelzéseket. Legyen elég annyi, hogy a vízszintes sor rossz. A függőleges sor értelmezése pedig még rosszabb.

- Mi baj van? – Shade lép mellém. Fáradt fejrázás. Majd megint visszapillantok Shade-re. Ő is a tiszta eget fürkészte. Miért nem látja az összefüggéseket?

- Te nem látod?

- Mit kellene látnom? Felhős az ég ennyi. – csak én kerítek mindennek ekkor feneket? Ááá biztos a neveltetésem. Akkor nem láttam semmit.

- És a pillangót sem látod a vállamon?

- Mi a fenéről beszélsz?

- Pedig tényleg oottt... Semmi hagyjuk. Kezdjünk és legyünk minél hamarabb túl az egészen.

- A legrosszabb, amit tehetnek velünk az, hogy megölnek. – susogta Karen a fülembe. Perverz Lytharian... egyszer úgy is szitává lövöm. Ikallal morcos képpel pillantottunk rá. Mindketten el tudtunk volna arról vitatkozni vele, hogy mi a rosszabb, meghalni és visszajönni zombiként, vagy meghalni és békében nyugodni. Én az utóbbit választanám.

- Csoportosulás emberek nincs sok időnk! – a pillangó a vállamról a fa sötéten ásító odvába röppent. Tudtom szerint nem kell mást tennünk, hogy összekapcsoljuk az erőinket. Sorrendben: Ikal a legerősebb mivel vámpír, Karen aki Lytharian elf félig farkas félig tünde, személyem, aki kicsi mezei wicca időnként a kelleténél nagyobb erővel, és a sor végén a két halandó Karmin és Shade. Még mindig mosolygó harmadik voltam a sorban. Vajon ez odaát is így lesz?

---

[1] Athame: Wicca mágikus kés. A nyele fekete, a pengéje kétélű, és hegyes a csúcsa. A szertartás idején ezzel irányítják a személyes erőt, és fizikai vágásra ritkán használják.

[2] Október 31 – én megtartott wicca ünnep. Lelkek ünnepének, és a Halottak Napjának is nevezik. A Samain jelzi a Napisten jelképes halálát és átkelését az örök ifjúság birodalmába, ahol a következő újjászületésére várakozik. A reinkarnáció Yule (dec. 21) alkalmával következik be,mert az Anyaistennő ekkor szüli ujjá az Istent.

[3] Nani: Mi? (japánban)

2. fejezet

Másnap reggel, a fél kóma határán egyensúlyozni a legrosszabb. Ez az egyszer-egy-évben-alaposan-berúgok dolog, nem jön be nekem. A takarót szorosan magam köré tekertem, mintha csak pajzsnak vagy páncélnak tudnám használni, mintha el tudnám vele takarni magam a világ elől. Az ikerház másik oldalában volt az én részlegem. Szép takaros fenyőfa bútorzat, fehér függönyök, képek, kisebb díszítő elemek, itt-ott egy-egy burjánzó mérgező növény, egy széles íróasztal, amin most csatarend uralkodott, és kb. három polc ezzel szemben, amin a könyvtáram terpeszkedett. Sok minden van, amire büszke vagyok ezek közül a könyvtáram az egyik. Lassan felkeltem az ágyamban, hunyorogva a kezembe támasztva a homlokom. Fájt minden porcikám, a fejem úgy sajgott mintha egy kisebb bomba robbant volna odabent, és most az agyam darabkái lassan csúsznának lefelé a koponyám belső felén... auuu túl lírai vagyok ma reggel.

A szokott kétszer akkora, combközépig érő pólómban aludtam, ami most rendesen meg van gyűrve minden bizonnyal a sok forgolódás a mennyasszonyi ruhám, ellenben szépen rendbe rakva, kiakasztva a szekrényre, a fátyol mellette a csokrom pedig lóg valahol, hogy ne görbüljenek el benne a rózsák. Tudom említettem csokordobálást, de eme „nemes” célra külön is szoktak csokrot készíteni így az eredeti nem tanul meg repülni, hanem kézbe marad. A csokor fellógatása pedig azért fontos, mert egy idő után a rózsa szépen elhajlik... Így viszont nem fogja lógatni a fejét, hanem szépen megmarad szál egyenesnek. Mekkora mázli hogy tegnap éjszaka még maradt annyira erőm a józanságom, hogy összepakoltam. Egy csillagot ide. És mibe lemerem fogadni, hogy Ewan-nak még eszébe se jutott összepakolni. Fél szemmel a ruhára sandítottam. Fehér... Hófehér... Akár csak a lelkem, amit minden hétvégén pervollal szokás mosni, és minimum egy napig szárad. De ezt most hagyjuk, valahogy ki kell találnom a konyhába és magamba nyomni minimum egy algopirint vagy valamit, ami elmulasztja ezt a fejfájást.

Ewané volt az ikerház másik fele. Szó szerint nem voltunk házasok, mivel a pap nem volt igazi, így bár szentség törést követtünk el... Már ha ez annak számít. Ja az anyakönyv aláírását se cselekedtük meg. De ez mind csupán egy álca, hogy mind a ketten zavartalanul élhessük a saját életünket tovább. Én az önként választott remete életemet, Ewan pedig a sajátját, ami talán jóval viharosabb lesz, mint az én kis magán életem. Erről ennyit... Mekkora szerencse, hogy van egy tökéletesen hangszigetelt ajtóm he-he-he... Ja és hozzá tenném dupla ajtós... Felőlem is van egy ajtó, ami az én nappalimba és az én konyhámba nyílik de ma reggel talán még nem baj, ha zavarok odaát egy kicsit.

Tehát reggel itt lenne az ideje összeütni valami kaját, reggeli gyanánt, mert menten kilyukad a gyomrom, meg bevenni valamit, mert mentem szét robban a fejem. Csendes lépetekkel trappolok végig a szobán, közben pedig libabőrös lesz a karom, a hőmérsékletváltozástól. Félúton magamra rángatom a max combközépig érő kék rövid nadrágomat, aztán harcra fel, és foglaljuk el elsőnek a konyhát. Kinyitom az ajtót, és egy kisebb átjáró tárul elém, amit egy szépen faragott hangszigetelt tölgy ajtó határol el. Ja ez a folyosó egyébként is tökéletes növénytenyésztésre... De minimum arra, hogy muskátlikkal rakjam teli. Az üveget meg majd megfestem üvegfestékkel, amitől szép színes lesz, meg még szerzek pár narancssárga függönyt, így ha besüt majd a nap, akkor kész élvezet lesz itt végig menni. Tudom, mindig csak tervezgetek de, soha nem csinálom, meg ami késik, nem múlik nekem ez a felkiáltásom. Kicsit megkopogtatom a fát, várva, hogy talán át tudok menni, Ewan-hoz. Igaz hülye vagyok hangszigetelt... De ezek a rohadt becsontosodott szokások. Benyitok vagy szerencsém, van, és tudunk együtt reggelizni, vagy nincs szerencsém, és megzavarom valakivel valamiben. Próba cseresznye...

- Igen. Gyere csak. – hogy hallotta meg. Esetleg bekamerázta volna a folyosót? Kérdőn hátra pillantok a vállam felett. Na nem ennyire még Ewan se perverz bár soha nem lehet tudni, hogy mi rejtőzik a felszín alatt. Igen Ewan nem perverz, én meg nem vagyok paranoiás.

- Jó reggelt. – mondom, ahogy belépek a konyhába, és rá villantom a szokott róka vigyoromat. Igen palástoljuk az újabb depressziós rohamot. Ő úgy is meg fogja rajtam érezni, mert ugye bár a jó barátok azok megérzik. Na mindegy.

- Valamit enni? – nem tudtam hogy ilyen jó gondolatolvasó. Jééé még én is tudok tanulni tőle.

- Már csináltál reggelit? – igen férfiaktól nem szokta meg senki lánya, hogy a konyhában sertepertél. Ez itt nálunk Ungarische szokás, hogy a nő házasság után biza valamilyen szinten rabszolga lesz. Helyeselj szépen a férjednek, biztosítsd, arról hogy „hűű szívem de szeretlek, meg milyen jó vagy...” „... szívesen szülök gyereket” az ilyenektől tudok agy görcsöt kapni. Aztán jön a válás, jön a verés, később a gyilkosság. Az ilyeneket tudnám halálra szadizni, sokszor a tett persze többet mond minden szónál... Saját bőrén tanulja ezt is az ember... De hagyjuk a keserű emlékeket. Szerintem az emberi fajon belül a magyarok alfaja lesz lassan az, ami megérdemli a kihalást. Haza fiatlan voltam? Oh... Pardon... De kérem, szépen nézzünk már szét ebben az országban. Mindegy hagyjuk... Mindenki szemszögéből tényleg jobb, ha ejtjük a témát.

- Egy jó férj mindenre gondol. – végig mérem Ewant a köntösében. Alul fehér póló, fekete hosszú nadrág. Annyi eltérés van csak a kettőnk öltözete között, hogy az én gatyám rövidebb, na meg persze kék.

- Vicces kedvedben vagy? – szűröm a fogam között a szavakat szépen lassan hogy mindent értsen, és fogjon az adó vevője.

- Aha... – de jó neki.

- Na látod én annyira azért nem. – továbbra is fogak között való szószűrés, miközben lassan felkászálódok az egyik, bár székre, ami a pult mögött áll. Igen mindkét részben egy kisebb mini sushi-bár kapott helyet. Viszont Ewan már is erős fürkészésbe kezd, és a csoki barna szemekbe mintha röntgensugár lenne beépítve... És igen telibeeeee...

- Miki... – fáradt arc orrhúzás... Első reakció pipa.

- Pontosan. Tudod, rájöttem, hogy most taszítottam el jó messzire magamtól. – homlok jobb kézbe dönt, és mint a részegek, ráborul az asztalra. Második reakció szintén pipa.

- Ennek így kellett lennie. – na igen kivéve, hogy nem...

- De Ewan én még mindig szeretem szívem legmélyéből. – bánatos barna pillantást villantok, rá. Harmadik reakció pipa. És ez most a szememben igazi bánat, és nem megjátszott fájdalom csillan meg egy pillanatra. Mély levegő majd egy hosszú sóhaj. – Miért érzem úgy hogy én voltam vele bunkó. Eleinte féltem de... Aztán... Tudod mi lett.

- Jajj... Te szerencsétlen mélabús lélek. – vállba öklözés, finoman lehetőleg úgy hogy nem viszem ki a közfalat. Fáradt pillantás megint csak Ewan irányába.

- Nekem nem lesz soha többé senkim... – kesergés mode: On. (most fordul, meg a fejemben lehet ezt a fejezetet jobb, lenne, ha mindenki átugraná... Egyrészt mert csöpögős, más részt, mert szánom-bánom de a kiadások így szoktak következni... Vagy lehet ez egy újabb őszinteségi roham? Majd elválik.)

- Sue... ha 40 évesen is egyedül leszel...

- Tudom majd akkor, fogsz sajnálni. – mondtam vigyorogva még is, éreztem, hogy egy elszánt könnycsepp végig gördül az arcomon. – De én nem tudok nélküle élni.

- Sue... ne sírj miatta nem éri meg.

- Más nem maradt...

- De igen maradt. Holnap indulunk a nász utunkra, itt hagyjuk Magyarországot! Egy teljes hónapig nem fogunk haza jönni. –hja nászút vagy inkább vadászat. Én az ilyet inkább vadászatnak hívnám.

- Ja... Viszont nem rajtad fogják követelni, az utódot, hanem rajtam. – morogtam amilyen gyorsan, csak tudtam más vizekre, eveztem. Általában rühelem, ha sírni látnak... Ha már sírok, akkor zárt ajtók mögött és tök egyedül. De ez mostanság egyre ritkább.

- Majd ez alatt az út alatt mind a ketten bepasizunk. Végül is vigasztaljon az a tudat, hogy most a világ többi férfiére is vethetsz jó pár pillantást. –igen azt a feltételezést továbbra is kihagyta, hogy engem konkrétan csak egy izgat. Vagy ezt elfelejtettem vele közölni már párszor? Fogjuk a szelektív hallásra ok?

- Kösz Ewan, de nekem így is csak egy marad... És az Ő.

- Majd ha valami jó képű, hapi karjaiba dőlsz, szólok. – és igen már vigyorgok is.

- Szólhatsz is úgy se fog megtörténni. – morogtam miközben gyorsan két tányért, vadásztam ki, egyet Ewan-nak, egyet magamnak.

- Ha szüleink beugranak nem szabad, hogy szomorúnak lássanak... max fáradt, ha lehetsz.

- Tudom... Tudom... Te...

- Na egészséges, erotika, elvégre elvileg nászéjszakánk volt. – fej fog... ez most fáááájt. Az igazság egy fájdalmas dolog.

- Pfff... kávét... Kávét kérlek, és legyélszíves ne hagyd, hogy Miki felé kalandozzon az a nyamvadt figyelmem, mert... – kávé inkább az, mint a gyógyszer. Lehet, hogy az a bajom hogy ma még nem ittam. Ha tévedtem, akkor marad, az hogy vissza kómálok az ágyamba.

- Nyugi holnaptól utazunk, ma össze cuccolunk és holnap korán reggel indulunk Londonba. London... Tudod, ott játszódott a legelső.

- Én írtam... Megnézzük a Waterloo Rd.-t a vicc az lesz, ha nem találunk ott semmit csak kirakatokat. – sanda fél vigyor, majd gyorsan a kávés bögre után nyúlok. – Olyan szokatlan így kettesben. – mondom, a kávémat fújva, meg kevergetve. Közben persze alaposan körül hordozom a tekintetem Ewan nappaliján.

- És még egy hosszú hónap így. Vagy talán több.

- Miért vagy ennyire biztos abban, hogy az alatt az egy hónap alatt mind a ketten megtaláljuk a párunkat? – kérdezem, miközben lassan megint belekortyolok a kávémba. Igen erre kíváncsi voltam. Jelenlegi állás szerint abszolúte nem tudtam felejteni.

- Mert nem Magyarországon fogjuk keresni őket. – oh nagy bölcs vezír. De még is magyarok vagyunk, és mind tudjuk, hogy odakint alaposan le vagyunk nézve.

- Minden férfi egy forma. – bevált és bizonyított szakzsargon.

- Hidd el, van egy herceg fehér lovon, aki csak arra vár, hogy a karjába kapjon, és magával vigyen. – a válasz erre harsány nevetés, amit Ewan csak egy fejrázással prezentál.

- Mesék sajnos nem léteznek. – fáradt sóhaj, hja fájdalmas igazság... Pedig ha léteznének, akkor már kész háremem lenne.

- Majd szólok, ha Disney Landben járunk. – harsány röhögés részemről.

- Az a placc egy bazi nagy elbénázott cosplayes tali. Grr... Beöltözök Matsumoto-nak és akkor még Csipkerózsika is, elveszti a vendégeit. – még mindig röhög... A víg... Nem nem özvegy, hiszen férjem sincs. Pontosan gyakorlatban nincs elvileg, meg persze van, és gyakorlatban most készülünk reggelizni vagy mi fene.

- Matsumoto! – üvöltés... Válasz sanda oldalpillantás.

- Hai Taichou... – mély doromboló hangon, bedobva a kurvás pillantásomat, amit direkt az akkori cp-re fejlesztettem ki.

- Esetleg lehetnék, még Ludwig herceg... Akkor a pasikat fogom überelni, viszont majd a női rajongóimtól kell megvédened engem.

- Na jó... Nyugi. Anyáink mindjárt csengetni fognak. – leveses tányér nagyságúra kerekedő szemek.

- Heee...

A csengő halk bimm-bammjától kirázott a hideg. Sarkon fordultam, és már indultam volna az ajtó felé. Amikor Ewan megelőzött.

- Pihenj szívem majd én ajtót nyitok.

- Mr. Wonderfull rendben. – sanda mosoly a kacérosabbik fajtából, mert ugye az ajtóból is sok mindent láthat és hallhat az ember hát, ha még benéznek az ablakon is meg azért ne rajtam múljon hogy még is mikor fogunk lebukni.

Éjszaka(Okt. 31.) – A. – idő szerint: 23:30

Csend és hullaszag... Csend nem volt. Hullaszag... Ikaltól eltekintve szintén nem volt. Mintha csak valamelyik szórakozó helyre mentünk volna. Aha... Állig fel fegyverkezve két halandó (Karmin, Shade) egy mester vámpír (Ikal) egy Lytharian elf (értsd: kicsi bundás farkas, alias Karen) és egy boszi (Szerencsétlen Petite Személyem)

A város kihalt volt csak hideg neonfények leheltek belé életet. Milyen lírai lettem hirtelen. Bedugtam a fülembe a füldugót. Mindenki reménykedett... Én nem akartam. Nem szerettem reménykedni, mert bármi, amiben reménykedtem mindig balul sült el. Ettől függetlenül még nem akartam hallani a reményteli hangukat, Ruki[1] sikítozásával ellentétben.

Aszód mindig is álmaim városa volt és marad örökre. Itt kezdtem el boszorkány pályafutásomat. Emlékszem még azokra az időkre, amikor bizonytalan volt az erőm. Ami akkor ezoterikus bolt volt annak mostanra hűlt helye maradt, és a helyén egy díszesen kivilágított drogéria díszeleg. Erről ennyit a tömeg kultúra, mely elfolytja a többit. Nekem ez volt erről a véleményem.

A távolban már láttam azt a körforgalmat, amelynél jobbra kellett fordulnunk. Miért éreztem úgy hogy fájdalmasan rövid, idő alatt értük el. A baloldalon emelkedett a nevelő intézett előtte magasba törő fasorral mely sárgás avart hullatott a földre, és az avarban most egy kisebb csoport, gázolt tök lámpásokkal a kezükben. A régi emlékek, amikor még én is Kovenben űztem a mágiát. Szép idők voltak. Éles bal kanyar, melynek következtében majdnem Karen vállának dőltem.

- Cseszd, meg finomabban nem lehet bevenni ezt a kibaszott kanyart.

- Én szeretem, ha hozzám érsz. – vigyor. Én nem vigyorgok, inkább kikapcsolom a mp3-at és a kesztyűtartóba dobom a vezetéket. A mobilom meg visszatér a zsebem mélyébe. Karen egyenlő kurva... tuti tuti tuti... Mindig ez van, ha kidugom az orrom otthonról. Ikallal is hogy futottam össze? Buliból hazafelé szó szerint bele botlottam az utcasarkon. Én már csak ilyen szerencsétlen fazon vagyok. A távolban már láttam pislákolni a vasút állomás halvány lámpáit. Ez még üzemelt. Igen ezen a vonalon se jártam már jó ideje.

- A Hatvani út kapuja ilyenkor még nyitva van?

- Nyitva kell, hogy legyen, mivel azt a kaput még csak be sem lehet csukni.

- Mennyi időnk van még éjfélig? – ez Karmin hangja de nem fog rá tőlem választ kapni miért nem hozott magával órát. Minden ember fárasztó. Egy éles balra kanyar... Amint látom Karen vagy azt, akarja, hogy taperoljam le, vagy azt, hogy ha ezt nem teszem, meg akkor repüljek a kocsiból. Ó ezt a kényelmet neki már csak azért se! Egy újabb éles kanyar ezúttal jobbra. Tíz körömmel kapaszkodok az ülésbe. Még egy ilyen és leüvöltöm Karen fejét a nyakáról.

A gyomrom miközben ráfordulunk a Hatvany útra aprócska ponttá, kezd el zsugorodni. A Mikivel való első találkozás váltott ki belőlem ilyen páni félelmet, de akkor is csak az utolsó pár pillanat, amikor azért fohászkodtam, hogy üsse el egy kamion. Így visszagondolva, kár hogy nem ütötte egy kamion se így rám vár feladatként az ő megölése, ez az én hivatásom.

- Ki után fáj ennyire a szíved? – így Ikal.

- Kellene, hogy fájjon? – így én.

- Érzem valaki sebet ütött szíveden. Megengeded, hogy begyógyítsam?

- Te is meg fogsz sebesülni, ha így folytatod. – minden ember fárasztó definíció bővítése, minden ember és halott fárasztó. Az utolsó pár ház kerítésének tetejéről tök lámpások sárga szemei villognak felénk. Talán, mint egy figyelmeztetésül, hogy ne menjünk tovább. De a tovább haladást nem én tekintem a végzetemnek. Tőlünk pár méterre még egy halvány fényű lámpa pislákol, közelebb jár a halálhoz, mint bármelyikünk. Azon az egyetlen egy lámpán túl, a semmi a ködös sötétség és az árnyakkal bordázott út a fűzfához. Érzem, ahogy körül ölel minket a fény... Ahogy egy pillanatra sápadtan felragyog, mindannyiunk arca. Majd a lassan leereszkedő sötétség, melyet csak a kocsink, fényszórója kerget szét apró darabokra.

- Biztos, hogy ezt akarjátok? – rekedt a hangom, nem a félelemtől csupán az aggodalomtól.

- Ezt. – Shade kijelentése. Melyet, mint általában mindig mindent határozott hangon tesz meg. De jó neki.

- Ha nem sikerül?

- Akkor megölöm az informátorom. – a válasz a vezető ülés felől érkezik, tőlem balra. Ha Karen ölésről beszél akkor azt komolyan is gondolja. Egy Lytharian elf nőstény hátrányai.

- És ha átjutunk...?

- Akkor kicsit körül nézünk.

- Basszus, és ha elkapnak? Arra nem gondoltok, hogy meg is ölthetnek minket?

- Veled Sue öröm lesz meghalni.

- Ikal ha...

- Remek megérkeztünk.

---

[1] Ruki: A The Gazette énekese és isteni hangja van pláne amikor sikít... ahhh... ^.^°