Egy nyári reggel

Egy nyári reggel

//Avagy: Byakuya is my bitch//

A reggeli hideg levegő csodákat tesz az aggyal, a testtel meg még inkább. Tapasztalat, épphogy csak dereng valami az ég alján. Életemben szerettem futni... most az életemért kellett futni. Durcás fej... miért mindig engem kapnak el? Végre látom a falum határát. Remek innentől már az x méteres „rövid” távfutás kezdődik, rengeteg búvó hellyel a közelben. Jó cseresznyefára még egyszer nem vagyok hajlandó felmászni. Legutóbb is megszívtam.

Ordítás a hátam mögött rohanó seggfej részéről.

- Állj meg! Add vissza a Taichou tangáját! – sátáni vigyorral az arcomon pillantok hátra a vállam felett.

- Erre gondolsz Abarai – Kun. – közben pedig megpörgetem a mutatóujjamon a rózsaszín tangát. Majd újfent menet irányba fordulok, és rohanok tovább. Tekintve, hogy a teljes hatos osztag a nyomomban van, plusz fukutaichou alias Abarai Renji.

A reggel munkába indulókat, és kábán nézelődőket a következő látvány ébreszti: Sue – chan elviharzik a ház előtt utána egy vörös raszta hajú fazon, és utána sok fekete hajú őrült, és mindkezében kard csillog.

Befordul az utcára, és, felmászik a szomszédék kerítésén, persze miután a hangosan robogó banda, elvonult. Amint lehuppan a kapu tövébe, előbb kilihegi a lelkét, egy újabb vigyor kíséretében megint előhúzza a tangát. Egy fejrázás kíséretében visszatömködi a zsebébe és kicsit még sietős léptekkel, elindul vagy legalább is célba, veszi a konyhát.

Nagyanyja persze, a főzőfülkében készíti a reggelit, és a sercegő hangoktól szerencsére nem hallja az ajtó nyitódását. Így lábujjhegyen surranva felszambázik a szobájába, és az általános ébredési időig elő sem merészkedik a szobájából. Ettől függetlenül, még beköszön a konyhába.

- Reggelt... – mondja idült mosollyal az arcán melyből látszik, hogy majd megpukkad a röhögéstől. Majd a konyha után az emeletet veszi célba.

Épphogy becsukódik mögötte az ajtó, a tangát bedobja a párna alá, ő pedig bevágódik az ágyba lévén hulla fáradt.

Két óra múlva...

Valaki megrázza a vállam. Mély torokhangú morgás, és fordulás azonnal a másik irányba, közben pedig az egyik kezem, betúr a párna alá. Közben, meg beleakad valamibe a kezem.

~Ez meg mi a franc?~

Továbbra is a párna alatt tartott kézzel a hátamra fordulok. Alig bírom kinyitni a szemem, ám ez a művelet végül még is csak sikerül. Az első dolog amit észre veszek az valami nagy fekete keretbe foglalt fehér folt, három csíkkal.

~Mikor derkoráltam én a mennyezetet?~

Sűrű pislogás, megint csak. Lassan de biztosan tisztul a kép. Egyre inkább kezd ennek a folt mintának ember képe lenni. A gond csak annyi, hogy se nagyanyámra, se anyámra nem hasonlít.

-Hagyj aludni, nem kell suliba mennem.

Újabb erős rázás válltájékon. Még egy ilyen és lelövöm. Morogva felülök az ágyban, és elkezdem kidörzsölni az álmot a szememből. Rossz húzás mivel a tanga még mindig a kezemben van. De előbb lássuk, hogy ki az aki ma reggel meg akar halni. Pár percnyi néma csend... Eléggé hihetetlen látvány a szobám közepén álló Byakuya. Aha biztos még mindig álmodok.

- Te meg mit keresel itt? Ez meg mi? – meglengetem az arca a „ruhadarabot”

- Azt.

- Miért? Jó. Egy ez rózsaszín. Kettő nem hordok rózsaszínt. Három alapból nem hordok ilyet. – újabb sűrű pislogás. Byakuya felé sandít, majd vissza a tangára. Ezt még szám szerint háromszor. Ez egy nagyon jó álom... Nem bírom visszatartani a röhögést... nem bírom... Az ágyon való röhögő vonaglásos magán szám után nyugodtabb fejjel felülök megint az ágyban. – Egyébként tényleg lehet egy kérdésem? – biccentés. – Ha a te cuccod mégis, hogy a francba került hozzám? – sátáni félmosoly Byakuya részéről. Pár pillanattal később pedig doromboló mély hang.

- Nem akarod tudni.

- De igen.

- Hidd el, hogy nem.

- Taichou! – sikítás majd hatalmas durranás. Az ablakon pusztán annyit lehet látni, hogy egy sötétvöröses folt lefolyik róla. Mély levegő, felpillantok Byakuyára.

- Pillanat és folytathatod. – a biztonság kedvéért begyűröm a rózsaszín tangát a zsebembe. Kinyitom a terasz ajtót. Lepillantok a most már foltban elterülő Renjire.

- Épp a főnököddel próbálok tárgyalni. Egy nem zavarsz. Kettő viszonylag csendben levakarod az ablakomra általad felkent dzsuvát. Stimm? Vödröt és rongyokat találsz a hátsó udvarban, jó mulatást.

Gonosz vigyorral eltűnök a járt úton.

- Ugye nem baj, ha egy kis önkéntes munkára fogom a fukutaichou – t? – fejrázás. Szűkszavú Roukobantai taichou... biztos, hogy tudni akarom, hogyan került az a tanga hozzám? Naná. Legalább sarokba lehet valahogy szorítani. – Akkor térjünk vissza a témához. Attól tartok van mit mesélned, tehát jobb, ha leülünk. – sátáni mosollyal az arcán elhelyezkedik velem szemben. Azért annyira nem kellene vigyorognia, bár ha eddig eljött... Igen, ha éjszakára kiröppenek a fészekből az aknákat és a farkas csapdákat, feltétlenül ki kell tennem. Bár itt is kellene várárkot ásni, bár használhatom a teljes hatos osztagot. Várárokásásra tökéletes. Na majd ezután... – Tehát akkor töltsd ki a fehér foltokat az emlékezetemben.

- Most nekem lenne egy kérdésem. Szóban, vagy tegyem meg újra.? – továbbra is ártatlan mosoly. Nem még nem jött el az ideje az anyázásnak. Hol a kardom!

- Ha meg akarsz halni, akkor mutasd, ha nem akkor elég ha mondod.

- Képzelj el egy estét, kiülsz a házad teraszára csak úgy szimplán nézni a csillagokat. – eddig tök ártatlan dolgokról dumál. Felvonom a szemöldököm. Ha elrondítottam a tájképet, arra talán még emlékeznék. – Aztán egy nagy fekete valami bukkan fel tőlem jobbra... – csak megijesztettem? Na ne... Attól még senki sem dobja el a tangáját, hogy megijed.

- Tovább térj a lényegre.

- De te ezt nem akarod hallani.

- Miért nem? – angyali mosoly. Ezzel talán még pokolt is meg lehetne fagyasztani. – Szóval mondd. – nem tudom egy halál istennel, se találkoztam eddig... de nem hinném, hogy el tudnak pirulni. Byakuya – chan egyre vörösebb arcát elnézve igen.

- Eléggé közvetlen voltál.

- Mit jelent az, hogy eléggé közvetlen?

- Nagyon közvetlen. Egészen addig, amíg le nem szedted rólam azt. – a mutató ujjával a takaróra terített rózsaszín ruhadarabra bök.

- Bocs de azt nem tudom, hogy a francba szedtem le rólad? Vagy hogy hogyan jutottam el eddig? Nyugi még nem áll szándékomban megölni. – a kijelentésemmel ellentétben fel kelek az ágyról és a kezembe veszem a tőrömet. – Tehát Byakuya válaszokat várok. – dühös morgás tőlem jobbra. Renji már megint a placcról tápászkodik fel. Egy reménytelenül ügyetlen fukutaichou. Valami éles hideg dolog préselődik a torkomnak, és közvetlen közelről nézek Byakuya szürke szemeibe.

- Nem tűröm, hogy tovább oltogass. Passzold vissza a tangám és felejtsük el. – még mindig mosollyal nézek fel rá. – MÉG MINDIG MIN MERSZ VIGYOROGNI!!!

- Tudod minden embernek, van olyan pontja, ahol nagyon tud fájni egy – egy ütés.

- Nekem nincs ilyen. Én Shinigami vagyok.

- Igazán kicsi Byakuya? – láb lendít, és tökéletes pontos rúgással taichou alá rúg. A végeredmény egy a fájdalomtól ordítozó és a padlómon fetrengő Taichou. Sátáni vigyorral halászom el a közeléből a Senbonzakurát. Valamiért nem akarom darabokban végezni.

- Tudod Byakuya időnként töketlenek hittelek, de most sikerült rá cáfolnod.

- Taichou! – Renji ront be a terasz ajtón keresztül. – Még is hogy tehetted ezt? Azok után ami tegnap... – újabb lendületes rúgás ezúttal fukutaichou irányába. A legvégső eredmény: két a földön heverő Shinigami. Akkor most Abarai – kunt megszabadítjuk a „fegyverétől”. A jelenetösszegzés képpen: a lábaim előtt heverő shinigamik, egyik kezemben a Senbon másik kezemben a Zombimarou, deréktáj a gatyába tömve a rózsaszín tanga amelyre, taichou – nak nagyon szüksége lenne. Ha visszakapná, de én már látom, hogy nem fogja visszakapni. Rendben jobb láb taichou mellkasára helyez, csak könnyen nehogy valami kárt okozzunk. Még fagyosabb mosoly.

- Azért arra is kíváncsi lennék, miért nem állítottál meg... de... ha vissza akarod kapni akkor meg kell érte dolgoznod. – szemre hányó pillantás. – Mi a baj Byakuya – sama nem tetszik, hogy most én osztom a parancsokat? Ha megdolgozol érte, akkor talán visszakapod.

- Mert ha nem?

- Akkor nálam marad. – bájos mosoly taichou arcába.

- És miért kellene aggódnom, amiatt hogy nálad marad?

- Ne akard, hogy nálam maradjon.

- Rendben... – felrúgás amint látom remek ösztönző erő a számára.

- Taichou ne fogadd el!

- Renji mint már mondtam pofa be. Rendben mit kell tennünk azért, hogy szabaduljunk innen?

- Sok mindent.