Éjszaka(Okt. 31.) – A. – idő szerint: 23:30
Csend és hullaszag... Csend nem volt. Hullaszag... Ikaltól eltekintve szintén nem volt. Mintha csak valamelyik szórakozó helyre mentünk volna. Aha... Állig fel fegyverkezve két halandó (Karmin, Shade) egy mester vámpír (Ikal) egy Lytharian elf (értsd: kicsi bundás farkas, alias Karen) és egy boszi (Szerencsétlen Petite Személyem)
A város kihalt volt csak hideg neonfények leheltek belé életet. Milyen lírai lettem hirtelen. Bedugtam a fülembe a füldugót. Mindenki reménykedett... Én nem akartam. Nem szerettem reménykedni, mert bármi, amiben reménykedtem mindig balul sült el. Ettől függetlenül még nem akartam hallani a reményteli hangukat, Ruki[1] sikítozásával ellentétben.
Aszód mindig is álmaim városa volt és marad örökre. Itt kezdtem el boszorkány pályafutásomat. Emlékszem még azokra az időkre, amikor bizonytalan volt az erőm. Ami akkor ezoterikus bolt volt annak mostanra hűlt helye maradt, és a helyén egy díszesen kivilágított drogéria díszeleg. Erről ennyit a tömeg kultúra, mely elfolytja a többit. Nekem ez volt erről a véleményem.
A távolban már láttam azt a körforgalmat, amelynél jobbra kellett fordulnunk. Miért éreztem úgy hogy fájdalmasan rövid, idő alatt értük el. A baloldalon emelkedett a nevelő intézett előtte magasba törő fasorral mely sárgás avart hullatott a földre, és az avarban most egy kisebb csoport, gázolt tök lámpásokkal a kezükben. A régi emlékek, amikor még én is Kovenben űztem a mágiát. Szép idők voltak. Éles bal kanyar, melynek következtében majdnem Karen vállának dőltem.
- Cseszd, meg finomabban nem lehet bevenni ezt a kibaszott kanyart.
- Én szeretem, ha hozzám érsz. – vigyor. Én nem vigyorgok, inkább kikapcsolom a mp3-at és a kesztyűtartóba dobom a vezetéket. A mobilom meg visszatér a zsebem mélyébe. Karen egyenlő kurva... tuti tuti tuti... Mindig ez van, ha kidugom az orrom otthonról. Ikallal is hogy futottam össze? Buliból hazafelé szó szerint bele botlottam az utcasarkon. Én már csak ilyen szerencsétlen fazon vagyok. A távolban már láttam pislákolni a vasút állomás halvány lámpáit. Ez még üzemelt. Igen ezen a vonalon se jártam már jó ideje.
- A Hatvani út kapuja ilyenkor még nyitva van?
- Nyitva kell, hogy legyen, mivel azt a kaput még csak be sem lehet csukni.
- Mennyi időnk van még éjfélig? – ez Karmin hangja de nem fog rá tőlem választ kapni miért nem hozott magával órát. Minden ember fárasztó. Egy éles balra kanyar... Amint látom Karen vagy azt, akarja, hogy taperoljam le, vagy azt, hogy ha ezt nem teszem, meg akkor repüljek a kocsiból. Ó ezt a kényelmet neki már csak azért se! Egy újabb éles kanyar ezúttal jobbra. Tíz körömmel kapaszkodok az ülésbe. Még egy ilyen és leüvöltöm Karen fejét a nyakáról.
A gyomrom miközben ráfordulunk a Hatvany útra aprócska ponttá, kezd el zsugorodni. A Mikivel való első találkozás váltott ki belőlem ilyen páni félelmet, de akkor is csak az utolsó pár pillanat, amikor azért fohászkodtam, hogy üsse el egy kamion. Így visszagondolva, kár hogy nem ütötte egy kamion se így rám vár feladatként az ő megölése, ez az én hivatásom.
- Ki után fáj ennyire a szíved? – így Ikal.
- Kellene, hogy fájjon? – így én.
- Érzem valaki sebet ütött szíveden. Megengeded, hogy begyógyítsam?
- Te is meg fogsz sebesülni, ha így folytatod. – minden ember fárasztó definíció bővítése, minden ember és halott fárasztó. Az utolsó pár ház kerítésének tetejéről tök lámpások sárga szemei villognak felénk. Talán, mint egy figyelmeztetésül, hogy ne menjünk tovább. De a tovább haladást nem én tekintem a végzetemnek. Tőlünk pár méterre még egy halvány fényű lámpa pislákol, közelebb jár a halálhoz, mint bármelyikünk. Azon az egyetlen egy lámpán túl, a semmi a ködös sötétség és az árnyakkal bordázott út a fűzfához. Érzem, ahogy körül ölel minket a fény... Ahogy egy pillanatra sápadtan felragyog, mindannyiunk arca. Majd a lassan leereszkedő sötétség, melyet csak a kocsink, fényszórója kerget szét apró darabokra.
- Biztos, hogy ezt akarjátok? – rekedt a hangom, nem a félelemtől csupán az aggodalomtól.
- Ezt. – Shade kijelentése. Melyet, mint általában mindig mindent határozott hangon tesz meg. De jó neki.
- Ha nem sikerül?
- Akkor megölöm az informátorom. – a válasz a vezető ülés felől érkezik, tőlem balra. Ha Karen ölésről beszél akkor azt komolyan is gondolja. Egy Lytharian elf nőstény hátrányai.
- És ha átjutunk...?
- Akkor kicsit körül nézünk.
- Basszus, és ha elkapnak? Arra nem gondoltok, hogy meg is ölthetnek minket?
- Veled Sue öröm lesz meghalni.
- Ikal ha...
- Remek megérkeztünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése